Index Vakbarát Hírportál

Valami nagyon nem stimmel a Lungo Drom székháza körül

2022. május 20., péntek 13:04

Az Országos Roma Önkormányzat frakcióvezetője tudott a székházat terhelő 60 milliós jelzálogról, arról azonban nem, hogy mire költötték az összeget.

Hatvanmillió forintos jelzálog terheli a Lungo Drom budapesti székházát. A kormánypárti roma érdekvédelmi szervezet, amelynek továbbra is Farkas Flórián volt fideszes parlamenti képviselő az elnöke, 2012 nyarán kapta meg ingyen a VIII. kerületi, a Bezerédi utca 17. szám alatt lévő 910 négyzetméteres épületet. Valamint az állam 15 évre szóló elidegenítési tilalmat jegyzett be az ingatlanra, így nem lehet sem eladni, sem elajándékozni másfél évtizedig – értesült a Népszava.

Az ingatlanra – amelyben egyébként korábban óvoda működött – 2013 júliusában került rá a hatvanmilliós jelzálog. A bejegyző az időközben megszűnt Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) volt.

A lap kereste az ügyben Farkas Flóriánt és az Emmit is, azonban nem kívántak nyilatkozni. Csóka János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) frakcióvezetője csak annyit mondott: tudott a székházat terhelő 60 milliós jelzálogról, arról azonban nem, hogy mire költötték az összeget.

A minisztérium 2012 decemberében írt alá támogatási szerződést az Oktatási és Továbbképzési Központ Alapítvánnyal (OTKA). A szerződés az „ingatlan működtetésére és a támogatási cél fenntartásának biztosítása érdekében 10 év működtetési kötelezettséget ír elő a kedvezményezett”, vagyis az alapítvány számára.

Ezzel összefüggésben jött létre a 60 milliós zálogszerződés az Emmi (zálogjogosult), a Lungo Drom (zálogkötelezett) és az OTKA (kedvezményezett) között. A jelzálogjog a támogatási szerződésben foglalt 10 éves működtetési kötelezettség teljes időtartamára fennmarad.

A Farkas Flóriánhoz és a Lungo Dromhoz kötődő OTKA székhelye szintén a Bezerédi utca 17.-ben található, ami a Lungo Drom tulajdona.

Rovatok