Index Vakbarát Hírportál

A sárlavina győzött a tegnapi nagymarosi viharban

2022. június 10., péntek 08:43

Vonatpótló hajó is segíti a közlekedést – a pótlóbuszok mellett – a szobi vonalon, Nagymaros–Visegrád megálló és Zebegény között péntektől – közölte a Mávinform. A tegnapi vihar utáni sárlavina maradványainak eltakarítása várhatóan egész pénteken tart majd.

A vonatpotló hajónak a menetideje 30-35 perc a két kikötő között, a hajójáratokon a vasúti bérleteket, igazolványokat és vasúti menetjegyeket elfogadják  írták.

A hajójáratok reggelente a zebegényi és a nagymarosi kikötőből is 6, 7 és 8 órakor indulnak.

Napközben a nagymarosi kikötőből 10:10-kor, 12:10-kor, 14:10-kor és 16:10-kor indul menetrend szerinti hajó Zebegénybe.

Zebegényből menetrend szerinti hajó indul Nagymaros érintésével Visegrádra: 11, 13, 15 és 17 órakor. Az esti csúcsidőszakban a hajójáratok a zebegényi és a nagymarosi kikötőből is 18, 19 és 20 órakor indulnak  közölte a Mávinform.

A vonatközlekedés azért szünetel, mert a csütörtöki viharban a Nagymaros és Szob közötti vasúti pályaszakaszra sárlavina zúdult a hegyoldalról.

Emiatt a BudapestSzob-vonalon a vonatok csak Nagymarosig közlekednek, onnan indulnak vissza a Nyugati pályaudvarra. A pótlóbuszok Nagymaros és Szob között KóspallagMárianosztra-útirányon át, illetve SzobSzob alsóZebegény-útirányon viszik az utasokat. A Szob/Párkány határállomáson ki- és belépő nemzetközi vonatok kerülő útirányon át közlekednek, Komárom, illetve Rajka érintésével.


A tegnapi viharról készült képgalériánkat  idekattintva  tekintheti meg! 

(Borítókép: Munkagépek dolgoznak 2022. június 9-én a 12-es főúton Nagymaros és Zebegény között, ahol a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt beomlott a domboldal. A hegyoldal mintegy egy kilométer hosszan omlott az útra, senki nem sérült meg. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)

Rovatok