Index Vakbarát Hírportál

Ha nem az emberek fizetik meg a különadót akkor kik, a gombák?

2022. június 10., péntek 15:51

Hatalmas port kavart a magyar sajtóban a Ryanair döntése, amely szerint az extraprofitadót az utasokkal fizetteti ki, a 3900 forintos felárat pedig azoktól is elkéri, akik még korábban foglaltak helyet valamelyik járatra. Míg az utasok egy része teljesen kiborult a légitársaságra, egyre hangosabb az a tábor is, amely arra emlékeztet, hogy az adót valójában a kormány szedi be az emberektől – csak épp a Ryanairen keresztül.

Amikor Orbán Viktor május 25-én bejelentette, hogy különadót szednek be azoktól a cégektől, amelyek az elmúlt időszakban extraprofitra tettek szert, rögtön megjelentek azok a vélemények, amelyek arra figyelmeztettek, hogy a cégek minden bizonnyal áthárítják majd a különadót a fogyasztókra, ami végső soron további áremelkedéshez vezet.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy korábbi Kormányinfón úgy fogalmazott, hogy „látni fogják”, ha ezt bárki meglépi, a vállalatok ugyanis mérleget és eredménykimutatást állítanak elő, így minden esetben látják a bevételeket és a költségeket, „így könnyen megállapítható, hogy a társaság visszatornázta-e az extraprofitot”.

A Ryanair a visszatornázást még csak meg sem próbálta eltitkolni, levélben értesítette az utasokat arról, hogy egy négyezer forintos összeggel utólag megterhelik azt a kártyát, amellyel a foglalás készült.

Nagy Márton erre reagálva az Indexnek úgy fogalmazott: a kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja az intézkedést.

Az ellenzék legnagyobb része azonban a kormány intézkedését tartja elfogadhatatlannak, Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője a parlamentben kijelentette, hogy „a költségvetési kiigazítás valójában megszorítás, és ennek nagy részét az állampolgárok fizetik meg”. Ugyanezt az álláspontot képviselte Fekete-Győr András is. A Momentum frakcióvezetője szerint Orbán Viktor hazudott a magyar embereknek, amikor azt mondta, hogy nem lesz megszorítás.

Ezzel szemben Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője csak mérsékelten kritizálta az intézkedést, azt mondta, hogy azzal egyetértenek, hogy a bankok, a biztosítók és a multik nagyobb arányban vegyék ki a részüket a közteherviselésből, „de a rendelet hiányos, mert hiányoznak belőle a kaszinók, a NER oligarchái, az állami beruházások kivitelezői és az autógyárak”.

A fogyasztók között sincs egyetértés

Ahogy a politikusokat, úgy a fogyasztókat is megosztotta a kormány döntése, és bár most sokan a Ryanairt tartják inkorrektnek, egyre több olyan olvasói levél érkezik szerkesztőségünkbe, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy „a gazdaság így működik”.

Mindegy, hogy a Ryanair vagy a sarki fűszeres, nem tud és nem is kell felkészülnie ilyen esetekre, mert ez nem normális. Ha nem az emberek fizetik meg a különadót, akkor kik, a gombák?

– tette fel a kérdést egyik olvasónk.

Egy másik olvasó azt írta: „Nekem is kell fizetnem, mégsem háborgok, mert a vásárláskor elfogadtam a szerződési feltételeket.”

Az olvasók egy másik tábora ugyanakkor továbbra is felháborítónak tartja az intézkedést.

Még májusban vásároltunk a párommal repülőjegyet augusztusi időpontra. Amikor megjelent a kormányrendelet júniusban a különadóról, akkor még gondoltuk is, hogy oké, ezt mi most megúsztuk, hiszen már megvettük a jegyeket. Mi is nagyon felháborítónak tartjuk, hogy egy már kifizetett szolgáltatás után még extrán megterheljék a bankkártyámat

– fogalmazott dühösen az utas, hozzátéve, hogy mindezek ellenére nem mondják le az utazást.

„A három hete már jogszerűen megváltott repülőutamat visszamenőleg hogyan terhelhetik meg új költséggel?” – tette fel a kérdést egy másik olvasó, azt firtatva, hogy van-e a társaságnak joga utólagosan ezt tenni, „hiszen fordított esetben a változtatásokért az utassal fizettetnek ki komoly összegeket”.

Többen azt is felhozták, hogy a koronavírus-járvány után izgatottan várták, hogy ismét repülőre üljenek, de a történtek némileg belerondítanak a nyaralásba.

„Napokig bújtuk a fapadosok kínálatát, és a WizzAir felháborító helyjegy- és csomagárai miatt boldogan tettük le voksunkat a Ryanair mellett. Tegnapig tartott az öröm, amikor megjött a Ryanair gusztustalan, cinikus levele, hogy visszamenőleg is ráterhelik a jegyre azt a tíz eurót, amit tulajdonképpen nekik kellene megfizetniük a kormány felé. Hát ja, így könnyű!” – írta az olvasó, megjegyezve, hogy így most a családnak negyvenezer forintot pluszba ki kell fizetnie a repülőjegyekre.

Egy másik cikkben szintén olvasói reakciókat gyűjtöttünk össze, ezekről itt olvashat bővebben.

(Borítókép: Dan Kitwood / Getty Images)

 

Rovatok