Index Vakbarát Hírportál

Jogsi nélkül hajtott a rendőr házának egy férfi, mert megbüntette

2022. június 14., kedd 07:48

A fonyódi rendőrök zaklatás és más bűncselekmények elkövetése miatt indítottak eljárást egy férfival szemben, aki bűnügyi felügyelet alatt áll a korábban elkövetett erőszakos tettei miatt.

A rendőrségi nyomozás adatai szerint június 11-én este hét óra körül a járművezetéstől eltiltott férfi autójával egy karádi családi ház falának hajtott.

Ezt követően felhívta az ingatlan tulajdonosát, egy, a Fonyódi Rendőrkapitányságon dolgozó rendőrt, akit korábbi intézkedése miatt becsmérelt és sértegetett, majd ezt követően veréssel fenyegetett meg.

A bosszúálló bűnöző

A fonyódi rendőrök a zaklatót június 12-én este a Nemzeti Védelmi Szolgálat segítségével és a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével elfogták és a Fonyódi Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók a 29 éves karádi lakost – őrizetbe vétele mellett – zaklatás bűntett, becsületsértés vétség, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Korábban Szentesen egy férfi a közösségi médiában próbált halálos fenyegetéseivel megfélemlíteni egy helyi rendőrtisztet. Ebben az esetben élve eltemetéssel akart bosszút állni, amiért egy családtagját állították bíróság elé.

Rovatok