Index Vakbarát Hírportál

Imalánc segítségével kérik a házomlásban súlyosan megsérült táncos gyógyulását

2022. június 28., kedd 16:12

A Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kiss-B. Attila a Mária Rádió segítségével indít imaláncot a házomlásban súlyosan megsérült táncos gyógyulásáért.

A VI. kerületi Jókai utca és Ó utca sarkán álló épület tetőszerkezete az utcára omlott hétfő reggel, a balesetben súlyosan megsebesült a Budapesti Operettház egyik táncművésze, aki épp munkába tartott. Koponya- és gerincsérüléssel szállították kórházba, akár mindkét lábára is lebénulhat.

Kiss-B. Attila, az Operettszínház igazgatója ezért imaláncot indít a Mária Rádióban, „amelynek során mindennap a hallgatókkal együtt egy emberként imádkozunk kollégánk, fiatal táncművészünk gyógyulásáéért” – olvasható az intézmény közleményében

Munkatársunk jelenleg is kórházi, baleseti ellátásban részesül. Színházunk vezetése és társulata támogatásáról biztosítja, és mindenben segíti sérült társulati tagunkat és családját

– teszik hozzá.

A négyemeletes társasház tetőszerkezete hétfő reggel omlott az utcára, több erkélyt is magával rántva. Az Index erről szóló cikkét itt találja. Azóta kiderült, hogy egy luxusberuházás miatt omolhatott le a tetőszerkezet, az ügyet külön nyomozócsoport vizsgálja

Rovatok