Index Vakbarát Hírportál

Életmentő beavatkozásokon van túl a terézvárosi házomlásban súlyosan megsérült balerina

2022. június 30., csütörtök 07:03

Kezd felépülni az Budapesti Operettszínház táncosnője, aki súlyosan megsérült hétfő délelőtt Budapest belvárosában, amikor egy ház homlokzata leomlott. A balesetben koponya- és gerincsérülést szenvedett, jelenleg az intenzív osztályon ápolják, és hamarosan meg is műtik.

A terézvárosi Jókai utcában feltehetően a nem megfelelő konstrukció miatt leomlott egy épület homlokzata. A balesetben súlyosan megsérült egy 26 éves balerina is, amikor épp arra sétált párjával, akivel az Operettszínház felé tartottak egy táncpróbára.

A nőt súlyos koponya- és gerincsérüléssel az intenzív osztályra szállították, gépekre kötötték, és lábai lebénulásától is tartanak. Azonban jó hír is érkezett, a legfrissebb információk szerint kikerült a kómából – írja a ripost.hu.

Nikolett párja, Babácsi Benjamin könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

A táncosnő egyik gimnáziumi évfolyamtársa, akivel közismereti tárgyakat tanultak akrobata- és balett-táncos-növendékekkel, azt mondta Niki volt az iskola egyik legnépszerűbb diákja.

A korosztályunkban mindenkit megrázott a balesete. Niki mindig is középpontban volt, és állandóan nevetett. Nehéz elképzelnünk civilként, ő a színpadra született. Mindannyian a legjobbakban reménykedünk, és többen csatlakoztunk a színháza által indított imalánchoz is, talán ez is segített a barátunkon. Niki egy igazi harcos. Szinte csoda, ami vele történik. Javult az állapota, de a gerincéhez továbbra sem mernek az orvosok hozzányúlni

– mondta a balerina volt diáktársa.

Az Operettszínház közölte: életmentő beavatkozásokon van túl, a gerincét is műtik 

Frissítés: Az Operettszínház csütörtökön délelőtt adott egy közleményt, amelyben megerősítették, hogy valóban javul a fiatal táncos állapota a súlyos koponya- és gerincsérülések ellenére is. Emellett viszont cáfolták a fent idézett nyilatkozatot, miszerint a páciens gerincéhez nem mernek hozzányúlni. 

A sürgős, életmentő beavatkozások megtörténtek, hamarosan sor kerül a gerincsérülése miatti újabb műtétre 

– közölte az intézmény.

(Borítókép: Szoller Zsófi / Index)

Rovatok