Index Vakbarát Hírportál

Mutatjuk, hol drágultak leginkább az ingatlanok

2022. július 2., szombat 08:30

A hazai kiemelt üdülőkörzetek lakóingatlan- és üdülőpiacain együttesen átlagosan 12 százalékkal emelkedtek a fajlagos árak tavaly az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásából.

A kiemelt üdülőövezetek közül a legnagyobb, több mint 30 százalék feletti mértékben a Tisza-tónál emelkedtek a négyzetméterárak 2021-ben, ugyanakkor itt még mindig jóval alacsonyabbak, mint a Balatonnál. Jelentős, 20 százalék körüli volt az emelkedés a Mátra-Bükk üdülőövezetben.

A legkevésbé Sopron-Kőszeghegyalján és Budapest körzetben nőtt a négyzetméterenkénti ár, 7, illetve 8,6 százalékkal – írja az MTI.

A legdrágább négyzetméterárak

A legdrágább kiemelt üdülőövezet továbbra is a budapesti, itt 700 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Ezt követi a Balaton vidéke, ahol átlagosan hozzávetőleg 570 ezer forintot kellett fizetni egy üdülő vagy lakóingatlan négyzetméteréért 2021-ben. A harmadik a Dunakanyar, a negyedik pedig Sopron-Kőszeghegyalja, mindkét helyszínen négyzetméterenként 420 ezer forint körül volt az átlagár.

A lakások és üdülők négyzetméterenkénti ára továbbra is a Tisza-tónál a legalacsonyabb a kiugró drágulás ellenére is, 140 ezer forintos átlagos négyzetméterárak a jellemzőek.

Az üdülőkörzetekbe tartozó települések közül a Balaton mellettieken a legmagasabbak a négyzetméterárak.

Tavaly Zamárdi volt a legdrágább, csaknem egymillió forintos átlagos négyzetméterárral, de a kevés tranzakció miatt az ingatlanok összetétele erősen befolyásolhatta az árak alakulását, valószínűleg jó minőségű, újszerű, illetve parthoz közeli ingatlanok cserélhettek nagyobb arányban gazdát.

A második legdrágább településnek négyzetméterenként 850 ezer forinttal Balatonlelle bizonyult, amelyet Balatonföldvár, Siófok, Fonyód és Balatonfüred követett 802 ezer, 752 ezer, 741 ezer, illetve 675 ezer forintos négyzetméterárral.

Keszthely 389 ezer forintos átlagos négyzetméterárral tavaly a legolcsóbb volt a Balaton melletti települések közül. Már megelőzte a Velencei-tó partján fekvő Gárdony, ahol 480 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. A Tisza-tónál, Tiszafüreden 200 ezer forintot kellett fizetni egy lakóingatlan vagy üdülő négyzetméteréért.

Rovatok