Index Vakbarát Hírportál

Lezárult az az eljárás, amelyben a cserdi polgármester településének gazdálkodását vizsgálták

2022. július 8., péntek 10:57

Egy beruházás nyomán vádemelés történt, várhatóan ősszel kezdődik a bírósági tárgyalás.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több olyan projektet vizsgált, amelybe a cserdi önkormányzat Bogdán László polgármesteri megbízatása alatt fogott bele – írja a Népszava, amely a Baranya Megyei Főügyészségtől kapott tájékoztatást.

A faluban folyó közmunkaprogram esett át pénzügyi ellenőrzésen, ám ott bűncselekmény hiányában lezárták a nyomozást. Ugyanez volt a döntés a Cserdiben épülő hűtőház ügyében is, amelynél a 300 millió forintos támogatásból tervezett projekt nem valósult meg. A nyomozás ebben az esetben nem állapított meg szabálytalanságot, a beruházás ellehetetlenülését a gazdasági körülmények okozták – írja a lap.

A Cserdire tervezett kerékpárút ügyében más a helyzet, az önkormányzat ehhez a projekthez 65 millió forintot nyert el, ám a pénzt az önkormányzat másra fordította, és a költségvetési csalás gyanújával folytatott nyomozást Bogdán László halála miatt zárták le 2022 áprilisában – áll a lap összefoglalójában, amelyből kiderül: a nyomozóhatóság egy, a cserdi önkormányzathoz kötődő ügyben eljutott a vádemelésig.

„Még 2018-ban egy gazdasági társaság vezetőjeként dolgozó, pécsi férfi két színlelt számlát állított ki, és ezeket az önkormányzat – Bogdán döntése alapján – befogadta. A számlák szerint a cég – többek között – csapat- és kapcsolatépítő tréningeket tartott volna Cserdiben, ám ezek nem történtek meg. A képzés 9 és fél milliós költségét a falu mégis kifizette, Bogdán beleegyezésével, noha a polgármesternek – valószínűleg – tudnia kellett, hogy ezek a rendezvények nem valósultak meg. Emiatt a nyomozás 2020 júliusában indult el, így okkal lehet arra következtetni, hogy Bogdán tragikus döntését ez is befolyásolta” – összegez a lap.

A színlelt számlát kiállító középkorú férfit az ügyészség költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja, a tárgyalás – várhatóan – ősszel kezdődik majd ebben az ügyben.

Bogdán László, Cserdi polgármestere 46 évesen, 2020. július 14-én, a cserdi önkormányzat épületében végzett magával. A tragédia okáról találgatások kaptak szárnyra, már akkor is többen feltételezték, hogy Bogdán László azért fordult önmaga ellen, mert az általa eltervezett beruházások nem valósultak meg.

Rovatok