Index Vakbarát Hírportál

Áldozatai hinni akarnak az Utazókalóznak

2022. július 11., hétfő 12:26

Zanzibár, Kréta, Mallorca. Ezek az Utazókalóz áldatlan tevékenységének helyszínei. Stockholm. Ez a város pedig egy jól ismert pszichológiai jelenség névadója, amikor a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek megértést mutatnak az őket gyötrőkkel szemben.

És hogy miért jutott eszünkbe az Utazókalózról a Stockholm-szindróma? Cikkünk végén megértik.

Stockholm-szindróma

A Stockholm-szindróma egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a kiszolgáltatott helyzetbe kerülő emberek olykor szimpátiát érezhetnek a rajtuk uralkodók iránt. Stockholm-szindróma olyankor állhat elő, amikor valaki figyelmet, felületes kedvességet tapasztal bántalmazója részéről. Az elnevezés egy 1973-ban, Stockholmban történt bűntény után vált közismertté, amikor két rabló megtámadott egy bankot, túszul ejtett négy alkalmazottat, majd öt és fél napig fogva tartotta őket. A hosszú összezártságban a túszok annyira megkedvelték fogva tartóikat, hogy kiszabadulásuk után gyűjtést rendeztek a jogi védelmük költségeire.

Az Utazókalóz zanzibári támadásáról május végén számoltunk be az Indexen, amikor a beszédes nevű utazásszervező álom áron toborzott tesztnyaralásra ügyfeleket egy nem létező ötcsillagos afrikai szállodába.

A kihagyhatatlannak tűnő csábításról és a mintegy harminc rászedett ügyfél anyagi káráról egy olvasónk számolt be abból a megfontolásból, hogy ha már ők pórul jártak, mások tanuljanak az esetükből, és legyenek körültekintőbbek. 

Most azonban gyors egymásutánban újabb panaszosok fordultak lapunkhoz, jelezve, hogy a nyári turizmus idilli tengerén továbbra sem árt az óvatosság, mert kalóztámadásra bármikor, bárhol számítani lehet.

Egy krétai és egy mallorcai fantomnyaralás története következik.

A krétai esetnek kis híján feljelentés lett a vége

Az egyik károsult, Mária azzal fordult hozzánk, hogy mivel ő és családja is az Utazókalóz áldozatává vált, segítsünk abban, hogy története a nagy nyilvánosság elé kerülhessen, és többé senki ne járjon hasonló módon pórul. Ennek érdekében a maga részéről olvasónk azt ígérte, hogy ha nem jut eredményre, sikkasztás miatt feljelentést tesz az Utazókalózzal szemben, ugyanis miatta hiúsult meg az idei krétai családi nyaralásuk.

Mária elmondása szerint több ismerőse is utazott már korábban az Utazókalózzal, és soha semmi problémájuk nem volt a szolgáltatásával, ezért mert benevezni nála egy krétai családi nyaralásra két felnőtt és három gyerek részére.

Négycsillagos hotel, all inclusive ellátás, plusz repülőjegy, 130.000 Ft/fő. Megnéztük a szállodát, hogy náluk két felnőttnek és három gyereknek milyen áron tudnánk foglalni, és csak a szállás került ennyibe, repülőjegy nélkül.

„Májusban megjelent az első Index-cikk az átverésekről” – emlékezik vissza Mária, aki akkor azonnal megnézte a Ryanair foglalását, és azt látta, hogy mind az öt jegy megvan, illetve a szálloda is visszaigazolta a foglalásukat. Megnyugodott tehát, majd utazás előtt tíz nappal írt a Kalóznak, hogy a kormány extraprofitadóját mikor kell fizetni, de válasz nem érkezett. 

„Utazás előtt 6 nappal meg akartam csinálni az online checkinget, de a megadott foglalási azonosító nem létezett. Azt hittem, szívinfarktust kapok, minden létező fórumon: e-mail, messenger, Insta, WhatsApp, telefonon próbáltam elérni ******-t, fél napon át, sikertelenül.”

Végül az egyik online üzenetküldő platformon írt neki, hogy ha estig nem válaszol, akkor feljelenti, és a médiához fordul.

Mint mondja, a Kalóz erre már reagált, visszahívta, eljátszotta, hogy akkor látta meg, hogy a Ryanair visszautalta a repülőjegyek árát, azt azonnal utalja is vissza, a szállodafoglalásnak pedig még utána kell néznie. Mária azt írja, hogy akkor már semmit nem hitt el, amit a Kalóz mondott, de végül visszakapta a pénzét.

Hogy végül mi késztette arra, hogy mégis visszautalta a fennmaradó összeget is, nem tudom, csak találgatok. Rengeteg üzenettel bombáztam, kívántam, hogy legyenek gyerekei, és találkozzanak egy olyan emberrel, mint ő, írtam messengeren az ismerőseinek, lehet, hogy ők hatottak rá…

Az agilis hölgy nehezen nyugodott bele a kizsákmányolt áldozat szerepébe, ezért ellentámadásba lendült a Kalóz ellen, és bár győzött, magát is hibáztatja a történtekért, amiért bedőlt neki, és nem volt elég óvatos. Összegzésként azt mondja:

Rengeteg kellemetlen napot okozott ezzel a családomnak és nekem. Tönkretette a családi nyaralásunkat. Elfelejteni jó darabig nem tudjuk.

Kalózhajóval Mallorca messze van

Ez pedig már a másik eset. Igaz, a spanyol sziget légvonalban is több mint 1500 kilométer távolságra van Budapesttől, de azért sok utazási iroda sikeresen megbirkózott már a feladattal, és eljuttatta, sőt haza is utaztatta ügyfeleit a népszerű Mallorcáról. Az Utazókalózzal azonban mindez nem ilyen egyértelmű.

„Szeretném felhívni a figyelmet egy újabb akciójáról a fent említett utazásszervezőnek. Kérném önöket, tájékoztassák a lakosságot, mert sajnos úgy tűnik, az »Úriember« továbbra is károsítja az embereket. Sajnos többek között engem is…”

– kezdte levelét a másik bajba jutott, majd beszámolt arról, hogy idén áprilisban kereste meg írásban az Utazókalózt, hogy ajánlatot kérjen tőle egy családi nyaralásra. 

Az ajánlatot meg is kapták, el is fogadták, sőt át is utalták a tetemes összeget, 780.000 forintot egy hat fő részére szóló, egyhetes mallorcai all inclusive szállodában töltendő nyaralásra. A beszámoló szerint az összeg a repülőjegyek árát is tartalmazta.

Ezután kezdődtek a nem várt izgalmak, ugyanis olvasónk az utazás kifizetését követően kapott a Kalóztól egy képernyőfotót a repülőjegy- és a szállásfoglalás visszaigazolásaként. Mint írja, furcsállotta a dolgot, rákérdezett, hogy esetleg egyéb, hitelesebb, fizetést igazoló bizonylatot kaphatna-e. 

Az Utazókalóz válasza az volt, hogy neki is csak ennyi van, de higgye el, minden rendben lesz.

Csakhogy nem lett minden rendben

Olvasónk folytatja történetét:

„Majd jöttek az újabb érdekességek, az önök által megjelent cikkek, ami után azonnal hívtam, hogy nyugtasson meg, nem lesz probléma.”

Az Utazókalóz erre azt válaszolta, hogy ő éves szinten 16 ezer embert utaztat, és soha nem volt még probléma, arról pedig, hogy húsz nem tudott elutazni Zanzibárra, nem is tudott, mellesleg őt abban az ügyben nem kereste meg senki.

Hittem neki. Tudom, hülye vagyok, nem kellett volna, de mivel már rég átutaltam a pénzt, csak remélni mertem, hogy minden jó lesz, a család nagyon készült már.

A korábbi indexes cikkek után azonban bujkált olvasónkban a kétely, és egy mallorcai utazásokról szóló közösségi oldalon utánaérdeklődött az Utazókalóznak. Bejegyzésére többen is reagáltak, telefonszámot cseréltek, és kiderült, hogy természetesen mindegyikük egy szép utazásban reménykedett, bár egyiküknek sem volt még tapasztalata az ominózus utazásszervezőről. 

Telt-múlt az idő, egyszer csak az egyik új ismerőse jelentkezett, hogy ugyan már, ellenőrizze a repülőjegyeit, mert neki nincsenek meg. 

Megnéztem, akkor még a miénk megvolt. Másnap délután már nem. A szállásfoglalásunk még élt, de aztán már az sem.

A folytatás a korábban bemutatott zanzibári történettel nagy hasonlóságot mutat:

„Azonnal hívtam ****** urat, hogy magyarázatot kérjek, de onnantól elindult a hitegetés, ígérgetés. Nagyon elkezdett akadozni a kapcsolattartás, most már egyáltalán nem reagál semmire.”

Olvasónkban elszakadt a cérna, és végül elektronikus levélben közölte a Kalózzal, hogy mivel nem reagál semmire, a rendőrséghez fog fordulni, ha nem orvosolja a helyzetet nagyon gyorsan. Akkor az Utazókalóz végre visszautalta a repülőjegyek árát (460 ezer forintot), és azt mondta, hogy 

a Ryanair extra adót nem tudta lekezelni az utazási nagyker, akitől vásárolta az utat, ezért az felmondta az utat és vissza fogja adni a pénzt.

Azóta semmi nem történt, kivéve, hogy közösségi oldalas újdonsült ismerősei közül négyen is jelezték, hogy mindannyian hasonlóan jártak, és van, aki visszakapta a repülőjegye árát, olyan is van, aki nem, de az elbukott utazás miatt a szállásért fizetett összeget senki nem kapta vissza.

Olvasónk azt mondja, ha az Utazókalóz visszautalja a pénzüket, akkor nem tesznek feljelentést, ellenkező esetben megteszik a jogi lépéseket.

„Szeretném, ha megírnák ezt az óriási csalást, biztos nem szánt szándékkal teszi, mert ígérget, hogy ha visszautalják neki a szállás árát, rögtön utal, de az vajon mikor lesz? Akinek nincs több pénze, hogy pótolja az elmaradt nyaralást, az így járt? Mit mondjon a gyerekeinek? Kérem, hozzák nyilvánosságra!”

Nos, pórul járt olvasóink kérésének megfelelően nyilvánosság elé tártuk az újabb ügyeket, illetve fenntartjuk korábbi ajánlatunkat, miszerint várjuk az Utazókalózt az Index stúdiójába, mondja el saját álláspontját, miért okozott kárt és csalódást sok ügyfelének, és hogyan kárpótolja őket?

Hiszen a károsultaknak az ígéretek sovány vigaszt jelentenek az elmaradt utazások helyett, még akkor is, ha „biztos nem szánt szándékkal” teszi, amit tesz. 

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Carlos Alvarez / Getty Images)

Rovatok