Index Vakbarát Hírportál

Kovács Árpád: Elkerülhetetlen volt a kata és a rezsicsökkentés módosítása

2022. július 19., kedd 13:47

A Költségvetési Tanács elnöke szerint a mostani törvénymódosításokkal sikerülhet a jelenlegi költségvetési hiányt kordában tartani. Ugyanakkor a kormány cselekedhetett volna megfontoltabban.

Többek között azért is volt elkerülhetetlen a kata módosítása, illetve a rezsicsökkentés részleges kivezetése, mert az utóbbi már 1000 milliárdos összeggel terheli az államkasszát. Bár jobban tette volna a kormány, ha megfontoltabban, kisebb lendülettel vág neki ezeknek az intézkedéseknek – mondta el Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a VG-nek.

Az Állami Számvevőszék korábbi vezetője hozzátette, a mostani piaci árak mellett már képtelenség volt a rezsicsökkentés eddig ismert verziójának fenntartása. Kovács Árpád szerint a mostani törvénymódosításokkal sikerülhet a jelenlegi költségvetési hiányt kordában tartani, mert a gazdasági teljesítménye is jónak ígérkezik, de a vártnál magasabb infláció is pluszbevételt jelent a büdzsének.

Az Országgyűlés múlt hét kedden kivételes eljárás keretében elfogadta a katatörvény módosítását, ami elsősorban azt jelenti a gyakorlatban, hogy szeptembertől csak azok maradhatnak katás vállalkozók, akik egyedül magánszemélyeknek számláznak, és mindezt főállásban teszik.

A katatörvény elfogadása óta napi szinten zajlanak a tüntetések: Budapesten már több alkalommal is történt hídfoglalás, ahogy volt nem egy vonulás. Ezen a héten már hétfő reggel 7 órakor folytatódtak a demonstrációk: a tüntetők már a kora reggeli órákban megbénították a Margit hidat.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Németh Szilárd kormánybiztos azt pedig a múlt hét szerdai Kormányinfón jelentették be, hogy a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdet, és egy hét pontból álló intézkedési tervet fogadtak el, így részben a rezsicsökkentést is csökkenti a kormány.

Rovatok