Index Vakbarát Hírportál

Várandós a Fidesz borsodi képviselője

2022. augusztus 1., hétfő 20:57

Koncz Zsófia, a Fidesz Borsod megyei országgyűlési képviselője bejelentette, hogy várandós.

„Ez egy olyan érzés, amelyre valóban nincsenek szavak” – írta a képviselő a Facebookon, miközben közös képeket is közzétett a párjával.

Koncz Zsófiát először 2020-ban, a jobbikos Bíró Lászlóval szemben választották képviselővé egy időközi választáson a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. (tiszaújvárosi székhelyű) választókerületben. A mandátum amiatt üresedett meg, hogy édesapja, Koncz Ferenc meghalt egy balesetben.

A képviselőt idén áprilisban is újraválasztották, akkor már sokkal kevésbé szoros versenyben: Koncz Zsófia akkor a szavazatok 59 százalékát (29 737 voksot) szerezte meg, szemben az ellenzéki összefogás jelöltjének, Jézsó Gábornak a 36,94 százalékával (18 618 voks).

Ami a magánéletét illeti, sajtóhírek szerint Koncz Zsófia 2018-ban már egyszer megházasodott, de 2021-ben elvált a párjától, és nem sokkal később ismét rátalált a szerelem. A Blikk korábban azt írta, hogy új párja egy fiatal szerencsi borász, Varkoly Ádám, aki több díjat is elnyert a boraival.

A lap szerint a férfi szintén tagja volt a Fidelitas helyi szervezetének, ott ismerhették meg egymást. A 2019-es önkormányzati választáson indult is jelöltként, de nem került be a képviselő-testületbe.

Rovatok