Mentett kutyának lenni az egyik legklasszabb dolog a világon. Csak az oda elvezető út a nehéz.
Diónak minden esélye megvolt arra, hogy sanyarú sorsra jusson. Hamar megtanulta, hogy – ahogy azt Virág elvtárs mondta igen szépen – az élet nem habos torta. Magyar vizslaként szaporítónál látta meg a napvilágot, ezért hiába első sejtjétől az utolsóig a fajtája génjeit hordozza, törzskönyv híján az oltási könyvébe odabiggyesztik a fajtaleírásnál a j betűt, azaz ő csak jellegű kutya.
Ez lett volna a legkevesebb, egy kutya ezt még elviseli valahogy. Pár hetes volt, amikor a szaporító eltávozott az élők sorából. Helyi erők vették magához egy tesójával együtt. Pár hetet sötét csirkeólban töltöttek, majd magához vette őket egy vadász, aki egy évvel később laza csuklómozdulattal lepasszolta a két kutyát, mert nem állták a vadat.
Élete első 15 hónapjából egy dolgot szűrhetett le biztosan: igazán nem kell senkinek. Panzióban töltött másfél hónapot, a tulaj szólt, tudja, csak mentett kutyákkal foglalkozom jó néhány éve, éppen ideje lenne, ha vizsláznék egy pár évig. Szerelem volt első látásra, Dió három éve teszi jobbá minden napomat.
Neki sikerült, de jelenleg Magyarországon több ezer kutya várja menhelyeken, panziókban, hogy az ő története is sikersztorivá váljon.
Ezt Mayer Monika tudja csak igazán. A Futrinka Egyesület vezetőjeként főleg fajtamentéssel foglalkozik, de a magyar vizslák, dogok és tacskók mellett keverék kutyáknak is keresnek gazdikat.
A valódi kutyások rajonganak a saját állataikért. A fajtamentő a kutyás a sokadik hatványon, még olyat is megtenne négylábú barátainkért, amire igazából nem is képes. Fajtamentőnek lenni nem foglalkozás. Megszállottság, elkötelezettség nélkül nagyon kevés ideig megy.
Monika élete négyéves kora óta kutyák között zajlik, ez a természetes közege. A futrinkásokhoz rendezvényszervezőként csapódott, majd ott is ragadt. Eddig 27 mentett kutyának volt ideiglenes befogadója. Közülük hármat bebukott. Ez a szakzsargonban azt jelenti: örökbe is fogadta a kutyusokat.
Tavaly megközelítőleg 300 kutyát adtak örökbe, zömmel magyar vizslákat. A feltételek szigorúak. Először egy kérdőívet töltenek ki a leendő gazdik, ezt követheti az első találkozás a kiválasztott kutyával. Ahány eb, annyiféle temperamentum, jellem. Fontos, hogy a gazdi és a leendő kedvenc passzoljanak egymáshoz. Van, akihez több türelem és kitartás, van, akihez erélyesebb, határozottabb társ kell.
Miután a futrinkás kutyák mind panzióban vannak, a tulajdonosok is tudnak kiajánlani olyan gazdira vágyókat, akik illenek a jelentkezőkhöz. Mellé még nem lőttek, akad, akinél nem sokkal az első örökbefogadás után következik a második.
Arra a kérdésre, hogy a mentett kutyák traumaként élik-e meg azt, hogy lemondtak róluk. Mayer Monika nem tud határozott igennel válaszolni.
A panzióban falkába kerülnek, figyelnek rájuk, kapnak enni-inni, simogatást, szeretetet, és akiknél szükséges, fejlesztik a szocializációjukat. Sok esetben a rosszból bekerülnek a jóba, semmi más nem kell egy kutyának
– mondja Monika.
Általános vélekedés szerint a menhelyeken lévő kutyák zöme az utcáról kerül be kóbor állatként. Monika szerint ez sem igaz feltétlenül. A futrinkásoknál megfordult négylábúak zöme családból érkezik. Az okok nem túl változatosak: nincs idő vele foglalkozni, megharapott valakit.
A leggyakoribb viszont az, hogy költözés miatt nem tudják magukkal vinni az addigi házi kedvencet. Erősen gyanítható, hogy ez inkább kifogás, de aki szabadulni akar a kutyájától, az sosem kötődött hozzá igazán, talán jobb is esélyt adni egy olyan gazdinak, aki megadja a kedvencének azt a szeretetet, ami tulajdonképpen minden négylábúnak járna.
A vizslamentő tapasztalatai szerint a legtöbben lehetőleg kölyökkutyákat szeretnének. A miértre a válasz kilencven százalékban az: mert az olyan cuki. Pedig ha felelős állattartásban gondolkozunk, akkor a cukiságfaktornak kellene az utolsó helyen állnia. Azt is hozzáteszi, a 7-8 éves kutyáknak – különösen, ha feketék – szinte alig van esélyük arra, hogy új gazdit találjanak.
Pedig a felnőtt kutyáknak megvan az a hatalmas előnyük, hogy már kialakult a habitusuk, a jellemük, a szocializációjuk. Éppen ezért néhány óra alatt eldőlhet, az adott kutyus illik-e a leendő gazdihoz vagy sem.
Tisztában kell(ene) lennünk az adott fajta sajátosságaival is. Mayer Monika szerint a magyar vizsla például kertbe nem való. Nincs aljszőrzetük, ezért nem alkalmasak kerti tartásra, különösen télen.
A vadászösztön azonban egy századmásodperc alatt felülírhat benne mindent, és ha olyan ingert kap, megindul a leendő zsákmány után. Alacsony kerítés esetén ez azt is jelentheti, a kutyus jobb esetben visszajön. Sajnos ezekből a szökésekből nem mindig kerülnek elő a kutyák. Ráadásul a vizsla általában nagyon ragaszkodó, szeret mindenhol ott lenni, ahol a gazdi van, és a mindenhol alatt tényleg azt kell érteni, amit jelent. Igen, még ott is.
Monikáék éppen ezért csak benti tartásra adnak örökbe ivartalanított vizslákat, akik megkapták a szükséges orvosi kezeléseket is. Ez utóbbira egyre inkább szükség van:
„A hozzánk leadott kutyák 80 százalékának pozitív a szívféregtesztje, pedig parazita elleni gyógyszerrel, cseppekkel, nyakörvvel könnyen megelőzhető lenne ez a betegség” – mondja Mayer Monika.
Az állatmentés gazdaságilag enyhén szólva nem megtérülő befektetés. A futrinkások tavaly az adó egyszázalékos visszatérítéseiből 23 millió forintot kaptak, ami egy nagyon szép szám. Csakhogy nem csupán bevételek, de költségek is vannak.
Miután nincs menhelyük, minden bekerült kutya panzióban van, az naponta alsó hangon is ebenként több mint ezer forint. Az új kutyákat oltani, féregteleníteni kell, tesztelni szívféregre, valamint ha még nem történt meg, akkor jöhet az ivartalanítás. Ami még drága a szívféregteszten kívül, az a vérvizsgálat, amelyből sok betegség és enzim hiány vagy egyéb elemek hiánya kimutatható, valamint kell az altatás miatt is. Ez is 15-20 ezer forint között mozog, amit minden kutyánál megcsináltatnak. Az állatorvosi költségek pedig még kedvezményes áron sem alacsonyak. Az etetés, itatás költségei is erősen emésztik a költségvetést. Ha mindezt megszorozzuk évi háromszáz kutyával, könnyen kiszámolható, ez a 23 millió még nagyon rövid ideig fedezi az egyesület védenceinek a költségeit.
Ennek ellenére csinálják a Magyarországon működő több száz fajtamentéssel és kutyamenhelyek üzemeltetésével foglalkozó megszállottakkal együtt. A miértre a válasz mindig ugyanaz: ez olyan, mint egy szenvedélybetegség. Erről azonban nem lehet leszokni, de nem is kell.
Önkéntesek nélkül azonban ez egy sziszifuszi munka lenne. Mayer Monika szerint azonban nem csupán az adakozó kedv kezd csökkenni az utóbbi időben, de az önkéntesek lelkesedése is csappan. A diákok is inkább a kötelező közszolgálatot látják benne, ahogy letelik az 50 óra, a legtöbbjüket nem látják többé. Ennek okát is abban látja, hogy a felelős állattartás Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár.
„Ha tehetném, ezt simán beiktatnám a tanrendbe, és meggyőződésem, néhány év múlva sokkal kevesebb lenne a gazdátlan állat” – mondja Monika.
Az orosz–ukrán háború egy kicsit a Futrinka mindennapjait is átrajzolta.
Rengeteg kutya került Ukrajnában az utcára, menhelyekre. Beregszászról szoktunk vizslákat áthozni és örökbefogadókat keresni
– mondja Mayer Monika.
Bár a futrinkások is elfogadnak adományokat, a háború kitörése óta ők is gyűjtöttek már ukrajnai, elsősorban kárpátaljai állatmenhelyeknek.
Közben örökbefogadó napokat tartanak, készülnek az Ízek utcájára, ahol meg lehet ismerkedni a magyarvizsla-fajtamentők munkájával, találkozhatnak gazdikeresőinkkel, és adományért cserébe vizslás használati tárgyakat adnak az érdeklődőknek. Próbálnak túlélni. Túl sok kutyának ők jelentik az utolsó reményt.
(Borítókép: Mayer Monika)