Index Vakbarát Hírportál

Zebrán sétálásért kaptak pénzbírságot a katatörvény módosítása ellen tüntetők

2022. augusztus 11., csütörtök 10:18

A katatörvény ellen demonstrálók közül többen kaptak pénzbírságot a rendőrségtől. Voltak, akiket a forgalom akadályozása miatt állítottak elő, és akadt, akit azért igazoltattak, mert nem a legrövidebb útvonalon kelt át a zebrán.

Mint arról korábban beszámoltunk, sorra szerveződtek a tüntetések a katatörvény módosítása ellen. Ám a több napon át tartó demonstrációk nem érték el céljukat, a kormány döntése szerint szeptember 1-jétől csak főállású egyéni vállalkozó katázhat. 

Azonban a tüntetéseknek máig nagy visszhangja van, ugyanis több demonstrálót is pénzbírsággal büntetett a rendőrség. Volt, akiket a forgalom akadályozása miatt állítottak elő, és akadt, akit azért igazoltattak, mert nem a legrövidebb útvonalon kelt át a zebrán. A pénzbüntetések átlagosan 75–85 ezer forint közötti összegig terjedtek.

A tüntető szerint megfélemlítés történt

Vágó Zsanett a múlt hétvégén egy határozatot és egy csekket is kapott. A nőt két héttel ezelőtt többedmagával bírságolta meg a rendőrség az egyik demonstráción „zebrán sétálásért”. A tüntetők 75 ezer forintos szabálysértési büntetést kaptak.

Az RTL Híradó szakjogásza szerint a törvény szerint a forgalom szándékos akadályozásáért akár 150 ezer forintos bírság is kiszabható. Ugyanakkor szerinte nagyon fontos, hogy el kell határolni, ha valaki nem ér át a zöld jelzésen, vagy ha valaki szándékosan késlelteti vagy hátráltatja a forgalmat.

A megbüntetettek nem fogadják el a bírságot, meghallgatást kértek a rendőrségtől. 

Nyilvánvaló, hogy megfélemlítésből történt a feljelentés és ez a nagyon magas összeg

– mondta Vágó Zsanett. 

(Borítókép: Tüntetők a Katatörvény ellen tiltakoznak 2022. július 22-én. Fotó: Szabó Réka / Index)

Rovatok