A Balkány környéki térségben szeptembertől megszűnik az óvodabusz. A buszjárat egyik sofőrje szerint a megemelkedett üzemanyagárak miatt döntöttek így.
A Balkányban lévő Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda levélben értesült arról, hogy megszűnik a balkányi óvodabusz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Helyette helyközi buszok juttatnák el az óvodásokat az intézménybe, és azt írták, biztosítanak kísérőt is.
A szülők nagy része szerint ez nem jelent megoldást, mert a zsúfolt Volánbuszra nem ültethetik fel a kicsi gyerekeket. Elmondásuk szerint az itteni, legalább harminc óvodást autóval a többség nem tudja bevinni.
Ez egy olyan anyagi költség, amely gyakorlatilag egy fizetés a mai világban
– nyilatkozta egy szülő az RTL Híradónak.
A buszjárat egyik sofőrje a híradónak elmondta, hogy a járatra mindig is nagy volt az igény. Szerinte az üzemanyagárak miatt törlik a járatot, ugyanis már piaci áron kell tankolniuk.
Az óvodabuszt a jogszabályban megfogalmazottakon túl biztosította a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég jelentette be, hogy változtak a szabályok az ársapkára vonatkozóan, erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.