Több milliárd forintos katasztrófavédelmi fejlesztés valósul meg a Magyar Honvédségnél; olyan eszközöket szereznek be, amelyeket a természeti katasztrófák elleni védekezésben lehet használni.
Több milliárd forintos katasztrófavédelmi fejlesztés valósul meg a Magyar Honvédségnél. A projekt tervezetten 3,49 milliárd forint európai uniós támogatás mellett, 4,04 milliárd forint teljes költséggel valósul meg. A program társfinanszírozója a magyar állam – közölte a Honvédelmi Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
A fejlesztésnek köszönhetően a Magyar Honvédség olyan eszközöket szerez be, amelyeket a természeti katasztrófák elleni védekezésben, a károk enyhítésében lehet használni.
A Széchenyi 2020 Program keretében megvalósuló beruházás részeként a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis több mint harminc eszközt szerez be. Ezeket az ország bármely részén be lehet vetni, elsősorban az árvízi védekezésben.
Az első néhány eszközt már át is adták, így több közúti nyerges vontató, földgyalu, útprofilozó gép, lánctalpas kotrógép már most bevethető katasztrófahelyzetben. A többi eszköz beszerzésére közbeszerzési eljárást írtak ki, a projekt tervezetten 2023. február végéig befejeződik.