Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit antiszemita támadásnak tartja, és elítéli a zsinagóga megrongálását

2022. augusztus 16., kedd 16:44

Hangsúlyozta azt is, hogy a kormány nem tolerálja az antiszemitizmus egyetlen formáját sem.

Elítéljük a Frankel Leó úti zsinagóga elleni antiszemita támadást! – írta közösségimédia-bejegyzésében Varga Judit igazságügyi miniszter augusztus 16-án, kedden. A II. kerületi zsinagóga falára még augusztus 12-én, az esti ima alatt festettek horogkeresztet ismeretlen elkövetők.

A miniszter szerint „a kormány zéró toleranciát hirdetett” az antiszemitizmus valamennyi formája ellen, az elkövetők ellen pedig a jog minden eszközével fel fognak lépni, hogy Magyarország a jövőben is a zsidó közösségek és a zsidó kultúra virágzó színtere lehessen, amely biztonságos otthont nyújt minden embernek vallástól függetlenül. 

Az esetről egyébként a II. kerületi polgármester, Őrsi Gergely számolt be. Úgy fogalmazott, hogy „az üzenet egyértelmű: a hatmillió ártatlan áldozatot követelő holokauszt után van olyan ember, aki szerint a túlélők és leszármazottaik által látogatott zsinagógának nincs helye Budán. A mi válaszunk legalább ilyen egyértelmű. Buda büszke arra, hogy nálunk él Közép-Európa egyik legnagyobb, virágzó zsidó közössége, akik békében és biztonságban élhetnek itt.

Aki a zsinagógát támadja, az mindannyiunkat támad. Az ilyen, a történelem szemétdombjára való eszméket hirdető embereknek nincs helye köztünk.” 

A polgármester szerint itt két héten belül már másodszor történt hasonló eset, sőt pénteken és szombaton köpködésre, illetve szóbeli atrocitásokra is sor került, ami a kerületi és a budai zsidó közösség tagjait érte. 

Az elmúlt hetekben érezhető módon megszaporodtak a zsidók elleni atrocitások. Ezek mind nagyon tudatos antiszemita cselekmények, nem indulati cselekmények, nem a hagyományos utcai antiszemitizmus részei. Ezeket előre kitervelt módon, egy valóságos támadásként tudjuk felfogni a zsidóság ellen

 – fogalmazott az RTL Híradónak a legutóbbi eset kapcsán Heiszler András, a Mazsihisz elnöke. 

Rovatok