Index Vakbarát Hírportál

Az állatvédők szerint az ünnepi tűzijáték katasztrófahelyzethez vezethetne

2022. augusztus 20., szombat 05:45

Szombaton délre kiderül, hogy a felháborodás és a petíció ellenére megtartják-e az augusztus 20-i fővárosi tűzijátékot este 21 órakor. Az idei rendezvénynek nem csak azok nem örülnek, akik szerint az 1,65 milliárd forint túl sok pénz egy félórás mulatságért cserébe, tűzijáték nélkül az állatvédők is meglennének. A civil szervezetek jelzése szerint a menhelyek már így is túltelítettek, így egy esetleges extra terhelés akár katasztrófahelyzethez is vezethet.

A gazdasági helyzet miatt idén talán minden eddiginél nagyobb vitát váltott ki az augusztus 20-i fővárosi tűzijáték. A Szabad a Hang egy petíciót is indított, melyben azt írták: „ahelyett, hogy az adófizetők pénzét egy igencsak környezetszennyező és drága mulatságra költené a kormány, fordítsák a gazdaság stabilizálására”. A petíciót közel 200 ezren írták alá, köztük sok állatvédő, akik minden évben harcolnak a tűzijáték ellen.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az államalapítás ünnepének idei rendezvényeit beharangozó sajtótájékoztatóján közölte: az idei augusztus 20-i tűzijáték ellen hiába zajlik a „politikai hangulatkeltés”, jelen pillanatban drágább lenne lemondani, mint megtartani.

Illés-Tóth Anna, a Magyar Állatvédők Országos Szervezetének (MÁOSZ) elnöke az Index megkeresésére elmondta: az elmúlt időszakban sokat romlott hazánkban az állatvédelem helyzete, a túlterhelés közel 300 százalékos, számos menhely már most összeomlás közeli állapotban van.

„Jelenleg egy olyan pluszterhelés, mint amilyen az augusztus 20-i tűzijáték, kisebb katasztrófahelyzetet vagy akár végleges menhelybezárásokat is eredményezhet” – jelentette ki az Indexnek Illés-Tóth Anna.

Hangsúlyozta, hogy természetesen az állatvédő civilek idén is nagyon készülnek, a MÁOSZ egy Hajdú-Bihar megyei tagszervezete már az év elején létrehozta a Tűzijáték munkacsoportot azzal a céllal, hogy pontosabb képet kapjanak a nemzeti ünnephez kapcsolódó károkról, veszélyekről.

Emellett a menhelyek, alapítványok önkéntesei egyelőre arra készülnek, hogy lesz fővárosi tűzijáték, és augusztus 20-án éjjel igyekeznek minél nagyobb területet lefedni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb kóbor állatot begyűjtsék, biztonságba helyezzék, és lehetőség szerint visszajuttassák az aggódó gazdikhoz.

Idén egyébként számos vidéki város, település döntött úgy, hogy költségcsökkentés céljából nem tartják meg az ünnepi tűzijátékot. Az állatvédők abban bíznak, hogy ez némileg megkönnyíti a dolgukat.

Illés-Tóth Anna arra a kérdésre, hogy a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva lehet-e tudni, hogy ezen az éjszakán általában hány állat kóborol el, azt felelte, hogy hiteles adat nincs, azt viszont látják, hogy átlagosan a házi kedvencek 70 százaléka jut el ideiglenes befogadóhelyre, menhelyre, vagy szerencsésebb esetben vissza az otthonába. Kiemelte, hogy utóbbi csak abban az esetben lehetséges, ha az állat egyedi azonosítóval van ellátva, és az állatorvos regisztrálta őt a központi nyilvántartásba.

Sajnos a kedvencek 30 százaléka elpusztul vagy soha többé nem kerül elő

– mondta a MÁOSZ elnöke, aki fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy ezen az éjszakán nem csak a kutyák vannak veszélyben, az erős hang- és fényhatások a macskákat, a madarakat és a vadállatokat is megviselik.

Némedi Edina, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány önkéntese lapunk megkeresésére külön kiemelte a mókusokat, amelyek a tűzijáték ideje alatt a fákról sorra lepotyognak, a zuhanás következtében pedig gyakran életveszélyes sérüléseket szereznek, ha egyáltalán túlélik a becsapódást.

A tűzijáték élőhelytől függetlenül szinte minden állatot megvisel. Fokozatok, szélsőségek persze vannak, egyes házi kedvencek kifejezetten magas stressztűrő képességgel rendelkeznek, de ennek az ellenkezőjére is van példa. Sajnos nemegyszer előfordult már, hogy az állat sokkot kapott, és olyannyira megzavarodott, hogy a saját gazdáját sem ismerte fel, emiatt becserkészni is nehezebb őket. Szintén megesett, hogy a házi kedvenc szíve megállt, és elpusztult, hiába volt ott körülötte egy szerető család

– sorolta lapunknak Némedi Edina.

Illés-Tóth Anna mindezt azzal egészítette ki, hogy a fényhatások következtében az állatok érzékelése gyakran szétesik, ami miatt ön- és közveszélyessé is válhatnak.

„Életveszélyes sérüléseket okozhatnak maguknak, de akár másoknak is. Továbbá ebben az időszakban a kutyáknál epilepsziás tünetek is gyakrabban jelentkeznek” – emelte ki a MÁOSZ elnöke.

Így kerülhetjük el a bajt

Az állatvédők beszéltek arról is, hogy mi mindent tehetnek a gazdik házi kedvencük megóvása érdekében.

Illés-Tóth Anna szerint érdemes minden lehetőségre felkészülni, főleg abban az esetben, ha kutyánkról vagy macskánkról tudjuk, hogy kifejezetten félős típus. Mint mondta, felvehetjük a kapcsolatot az állatorvossal, és kérhetünk házi kedvencünknek bio vagy gyógyszeralapú nyugtatót.

Fontos, hogy a szökésbiztonsági óvintézkedésekről se feledkezzünk meg. Csukjuk be az ablakokat, zárjuk be az ajtókat, és lehetőség szerint abban a félórában maradjunk az állattal. Ha a tűzijáték után láthatóan zavart lett, fél, szükség szerint legyünk vele többet, később se engedjük ki, nyugtassuk, óvjuk, de mindenképp tartsuk szem előtt a saját testi épségünket is

– mondta a MÁOSZ elnöke, hozzátéve, hogy ha ennél is rosszabb a helyzet, akkor egyeztessünk az állatorvossal, de semmiképp ne rohanjunk egyenesen a szakemberhez, abból ugyanis komoly balesetek adódhatnak.

Hasonló tanácsokkal látta el a gazdikat Némedi Edina is. Az önkéntes kiemelte, hogy a tűzijáték idejére mindenképp engedjük be az állatokat a házba, garázsba, még akkor is, ha adott esetben nagy testű állatunk van.

„Emellett hasznos lehet egy nyugicsomót beszerezni, ami egy relaxáló, ölelő érzést tud az állat számára biztosítani” – tette hozzá.

Budapesten az augusztus 20-i tűzijáték 21 órakor venné kezdetét, az időjárás azonban még közbeszólhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csapadékosra fordul az időjárás az ünnepi hétvégén, lehűlésre, heves zivatarokra, viharos szélre is számítani kell. Augusztus 18-i közleményében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár arról tájékoztatott, hogy a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs keretein belül létrejött egy kimondottan az időjárással foglalkozó munkacsoport. Folyamatosan figyelemmel kísérik az időjárási helyzet alakulását, és amennyiben szükséges, döntenek a szabadtéri rendezvények biztonságos megtartásához szükséges lépések megtételéről.

Péntek délután a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt lefújták a Magyar Honvédség augusztus 20-i légi parádéját. Kovács Zoltán államtitkár a Facebook-oldalán közölte: a szombaton 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs a szombat 12 órai ülését követően fog döntést hozni.

(Borítókép: Máthé Zoltán/MTI)

Rovatok