Index Vakbarát Hírportál

A magyar honvédség NATO-hadműveletet irányít Koszovóban

2022. szeptember 13., kedd 05:58

Magyarország számára kiemelt fontosságú a Nyugat-Balkán biztonsága, amihez a KFOR – koszovói békefenntartó erők – misszióban részt vevő magyar katonák is jelentősen hozzájárulnak – jelentette ki a honvédelmi miniszter Koszovóban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a jelenleg magyar vezetésű koszovói NATO-művelet (KFOR) központjában tett látogatást a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint. Novák Katalin köztársasági elnök szeptember 13-ra tervez kétnapos látogatást Koszovóba.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, a Magyar Honvédség a misszióban végzett munkájával nemcsak a nyugat-balkáni biztonság iránti elkötelezettségéről, hanem szövetségesi szerepvállalásáról és szakmai felkészültségéről is bizonyságot tett.

Hozzátette, az eltelt időszak a bizonyíték arra, hogy a Magyar Honvédség készen áll és képes NATO-műveletek irányítására.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy magyar katonák a KFOR-misszió 1999-es kezdete óta részt vesznek a műveletben, 2021 októberétől pedig egy éven át Kajári Ferenc vezérőrnagy vezetésével magyar parancsnokság látja el a misszió vezetését – írja az MTI.

Az 500 magyar békefenntartó katona feladata

Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott, a parancsnok elismertsége töretlen mind a nemzetközi katonadiplomáciai, mind a politikai környezetben, ez pedig – a nemzetközi elismertségen túl – megerősíti a Nyugat-Balkán fontosságát Magyarországnak.

Arról is beszámoltak, hogy az októberig tartó magyar parancsnokság alatt szolgálatot teljesítő jelenlegi magyar kontingens csaknem 500 katonával vesz részt a műveletben.

Feladatuk Koszovó teljes területén, valamint „feladatszabás szerinti helyszínen” békefenntartó feladatok teljes körű végrehajtása és biztosítása, a KFOR-parancsnokságon szolgálatot teljesítő állomány és a magyar alegységek nemzeti logisztikai és adminisztratív támogatása.

Rovatok