Index Vakbarát Hírportál

Élet és halál között van a 11 éves kislány, akit elgázolt a vonat Gyürén

2022. szeptember 29., csütörtök 13:11

Továbbra is életveszélyes állapotban van az a kislány, aki vasárnap vonat elé vetette magát Gyürén. Rokonai szerint a kislányt bántalmazták az osztálytársai, és ezért próbált véget vetni az életének.

A kislányt vasárnap kora délután gázolta el a vonat, a jármű vezetője a dudálás és vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni a balesetet. Később az is kiderült, hogy a kislány a saját osztálytársai csúfolták, és ezért próbálhatott meg öngyilkosságot végrehajtani. 

Az ügyben jelenleg is zajlik a rendőri vizsgálat. Mindeközben a Szabolcs megyei hírportál úgy értesült, hogy

a kislány még mindig életveszélyes állapotban van.

A baleset következtében a gyermek súlyos koponyasérülést szenvedett és a bokája szilánkosra tört. A helyi hírlap szerint a kislánnyal állandóan ott van a nagymamája a kórházban.

Mindeközben a kislány nagyapja arról beszélt, hogy az eset után mindenki az okokat találgatta az egész faluban. A nagyapa azt állítja, hogy

nemcsak csúfolták, hanem bántalmazták is az unokáját a diáktársai.

A nagyapa – állítása szerint – ezt jelezte is az iskolában, de az intézmény semmit sem tett. A Szabolcs megyei hírportál kereste az iskolát is az eset után, de ott közölték: nem iskolaidőben történt a baleset, ezért nem nyilatkoznak.

Most, egy újabb megkeresés után már azt nyilatkozták: 

Belső vizsgálatot indítottunk az ügyben, amelyben természetesen azt is szeretnénk kideríteni, hogy valósak-e az iskolában a kislányt ért zaklatásról, bántalmazásról szóló híresztelések.

Iványi Tamás, a gyürei tanintézmény fenntartója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség helyi képviselője egyben azt is hozzátette: nem tud arról, hogy a kislány nagyapja járt volna az iskolában amiatt, mert bántalmazták az unokáját. Végül azt is közölte, hogy a család megsegítésére gyűjtést indítottak. 

Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 (80) 20-55-20-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok