Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Takács Gergely, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium történelemtanára az Index megkeresésére arról számolt be, hogy náluk a tantestületből 10 fő sztrájkol, azok a tanárok, akik a munkabeszüntetés mellett döntöttek, bent maradnak az intézményben.

    A tantestület másik tiltakozó csoportja – 23 fő – polgári engedetlenségi akcióban vesz részt, közülük többen az intézmény által meghirdetett akcióhoz csatlakoznak. Az esemény 9 órakor kezdődik a Madách téren.

    A gimnázium a mai napra egy ideiglenes órarendet készített, a szülőket arról tájékoztatták, hogy 4 tanítási óra lesz megtartva.

    Ön is látta? Van fotója, vagy videója?
    Küldje el nekünk!
  • Mint ismert, ma már jogszabály írja elő a sztrájk alatti, még elégséges szolgáltatási kötelezettséget, vagyis azt, hogy mi az a minimumellátás, amit a tanároknak a munkabeszüntetés ideje alatt is teljesíteni kell.

    A szabályok értelmében

    gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell,

     továbbá a tanórák 50 százalékát, érettségiző osztályokban a vizsgatantárgyak óráinak 100 százalékát meg kell tartani.

    Csermák Tibor, a Bajza Utcai Általános Iskola sztrájkbizottsági tagja az Index megkeresésére elmondta: 8-tól 12 óráig fognak sztrájkolni, a délutáni órákat pedig megtartják, ugyanis nem akarnak támadási felületet adni.

    „27-en veszünk részt a munkabeszüntetésben, ez a nagyobbik fele a tantestületnek. A szülők közel többen otthon tartják a gyerekeket, de a hiányzást igazolniuk kell” – mondta a technikatanár.

  • Pikó András, Józsefváros polgármestere a Madách Imre Gimnázium elől jelentkezett be a Facebookon, és közölte, hogy ő is csatlakozik az élőlánchoz.

    Mint a kerület vezetője írja, sokan gyülekeznek az iskola épülete előtt, diákok és szülők vegyesen.

    A Madách Imre Gimnáziumról többek között azt érdemes tudni, hogy a HVG 2020-as középiskola-rangsora szerint Magyarország tizedik legjobb középiskolája volt.

  • Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
    városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
    kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
    elmúlt életükre emlékezve, lassan
    leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
    kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
    írnokok, katonák, s olykor egy országos
    képviselő is. Mert nagy az én családom.
    Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
    nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
    Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
    vezetve az úton, a szívem kitágul,
    s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
    Az én édesapám az emberek apja,
    s én az emberek testvére vagyok.

  • Október 5-én, szerdára, a pedagógusok világnapjára országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Az érdekvédők az óvodáktól, az iskoláktól, a kollégiumoktól és a szakszolgálatoktól azt kérték, hogy a mai napon ne vegyék fel a munkát, de a törvény által előírt szabályokat tartsák be.

    Szolidaritási akciók lesznek vidéken, például Veszprémben, Szegeden, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Dunaújvárosban és Szombathelyen is. Támogatja a tiltakozásokat 39 civil, szakmai és érdekvédelmi szervezet is a Civil összefogás a pedagógusokért és a diákokért kezdeményezés keretében.

    Délután a PDSZ a másik szakszervezettel, a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ) közösen benyújtja az összegyűjtött panaszokat az Alapvető Jogok Biztosa fővárosi és vidéki kirendeltségein, 17 órakor pedig Hídfoglalás is lesz a tanárokért Budapesten a Grund szervezésében. Holló Bettina kolléganőnk írását, amelyben összefoglalta az előzményeket, ide kattintva olvashatják el!

  • Törley Katalin 23 év után távozik a Kölcsey-gimnáziumból, amely az egykori iskolája is volt. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium több tanára is megkapta a felmondólevelét, mert az érintettek többször is részt vettek polgári engedetlenségben – a korábbi figyelmeztetések ellenére is.

    Már korábban is sejteni lehetett, hogy Törley Katalin franciatanár is a kirúgott tanárok között lesz, ám ő éppen nem volt az épületben, amikor behívatták az igazgatói irodába. A Tanítanék Mozgalom most egy közleményt juttatott el a 24.hu szerkesztőségéhez, amelyben azt írják: nagy nehézségek árán sikeresen kiderítették, hogy Törley Katalint is kirúgták az intézményből. 

    „Szeptember 30-án, pénteken, a Belső-Pesti Tankerületi Központ három munkatársa azonnali hatályú felmondást tartalmazó határozatokat tartalmazó leveleket kézbesített a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárának. Az érintettek közül hárman a helyszínen tartózkodtak, és személyesen átvették a dokumentumokat. Ők hétfőtől már nem dolgozhattak az iskolában, közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnt. Ketten viszont – köztük én – nem voltunk már az épületben, ezért számunkra postai úton küldték el a határozatot. Aznap többszöri telefonos kérdésemre sem sikerült információt kapnom arról, pontosan mi áll a nekem címzett levélben” – írja a közleményt jegyző Törley. 

    Több mint négynapos idegőrlő bizonytalanságnak lett így vége. A nekem és a tanítványaimnak is elviselhetetlen, kiszámíthatatlan, érzelmileg nehezen kezelhető időszak a mai nappal lezárult. Diákjaimtól méltó búcsút vehetek, s mindannyian elkezdhetünk a további teendőkkel foglalkozni

    – írja a pedagógus, aki a felmondásáról szóló határozatot a dokumentum kézhezvétele után jogi úton kívánja megtámadni.

  • Október 5-e a pedagógusok világnapja, az UNESCO 1994 óta tiszteleg a tanárok munkája előtt ezen a napon. Magyarországon a tervek szerint élőlánccal, hídfoglalással, tüntetéssel és szolidaritási akciókkal állnak ki a szimpatizánsok a pedagógusok és a magyar közoktatás mellett. Az Indexen percről percre követhetik a mai legfontosabb hazai eseményeket. Tartsanak velünk!

Rovatok