Index Vakbarát Hírportál

Újabb magyar városnak gyűlt meg a baja a fűtéssel

2022. október 10., hétfő 20:13

Nem lesz fűtés az önkormányzati intézményekben Dorogon, mert a város nem tudja kigazdálkodni a több mint tizenhatszorosára emelt távhő árát.

A Komárom-Esztergom megyei település önkormányzatának rendkívüli képviselő-testületi ülésén egy pénzügyi válságkezelési programot fogadott el, eszerint a távhőszünet csak a város óvodáit, bölcsődéit és a helyi gondozási központot nem érinti.

A település vezetése a távhőszolgáltatási ellátásra vonatkozó pénzügyi megszorítást eredményező döntését a Promtávhő Kft. által készített számítások alapján hozta meg. A Világgazdaság cikke rámutat, a távhőszolgáltatás szűkítése, azaz 

a fűtés és használati meleg víz felfüggesztéséről szóló döntés kilenc intézményt érint,

mások mellett a Buzánszky Jenő Stadiont, a birkózócsarnokot, a József Attila Művelődési Házat, a Nipl Stefánia Városi Uszodát és a Polgármesteri Hivatalt is.

A településen már vizsgálják a fűtési rendszerek átalakításának lehetőségeit, mivel a távhőszolgáltatás ára 16,5-szeresére, a gázfűtés négyszeresére növekedett. 

A beruházások és önkormányzati pályázati önrészek csökkentéséből 110 millió forintot, a közterület-fenntartás költségeinek csökkentésből 110 millió forintot, a közoktatás, kultúra, sport, polgári önszerveződések támogatásának csökkentéséből 40 milliót, a külkapcsolati programok fenntartásának megszüntetéséből 10 milliót takaríthatnak meg a számítások szerint.

Az önkormányzati fenntartású közintézményekben a távhő lekapcsolásának nincs egyelőre végdátuma, az erről szóló döntés további intézkedésig él. 

Több település is szenved

Szombathely  polgármestere a megemelkedett távhődíj miatt panaszkodott. Nemény András arról beszélt, a drágulás többmilliárdos pluszkiadást jelent a városnak, és állami beavatkozás nélkül működésképtelenné válik a város.

Emellett Szentendre intézményei is létveszélybe kerültek, Szolnokon pedig Szalay Ferenc polgármester közölte a lakosokkal a közelmúltban, hogy a drasztikus energiaár-emelkedés hatalmas terhet ró a városra, ezért különféle intézkedésekkel védekeznek az energiaválság ellen.

A rezsiválság miatt pedig a magyar települések nyílt levelet küldtek Orbán Viktornak, amelyben arra kérték, hogy hívjon össze nemzeti energiacsúcsot a problémák kezelése érdekében.

Rovatok