Index Vakbarát Hírportál

Egy magyartanár kijavította az őt figyelmeztető tankerületi vezető levelét

2022. október 13., csütörtök 13:27

A budapesti Madách Imre Gimnázium magyartanára, Juhász Erzsébet kijavította a hibákat abban a levélben, amelyben őt figyelmeztették a pedagógusok demonstrációjában való részvétel miatt.

A madáchos tanár a figyelmeztetésre válaszolva néhány napja már egy nyílt levelet küldött a Belső-Pesti Tankerületi Központ igazgatójának, Marosi Beatrixnak, most pedig közzétette az eredeti levelet is, méghozzá kijavítva.

A tanárnő a levélben pirossal jelölte meg azokat a szóismétléseket, magyartalan mondatokat és tárgyi tévedéseket, amelyeket a tankerület vezetője használt a levélben – és mindeközben néhány velős megjegyzést is fűzött a levél tartalmához. Arra a szövegrészre például, amely szerint a munka felvételének ismételt megtagadásával már „jelentős mértékben” megszegheti a közalkalmazotti jogviszonyból eredő kötelezettségeit, azt írta:

2 tanóra = jelentős mérték? Fizetésben aligha! 

Arra pedig, hogy emiatt az ő „rendkívüli felmentése” mellett is dönthet a munkáltató, azt írta: „Ezáltal megoldódik a tanárhiány?!”

A levelet író Marosi Beatrixnak azonban jelen pillanatban mindennél jóval nagyobb gondjai is vannak, ugyanis nemrég egy súlyos plágiumbotrányba keveredett, amelyben már zajlik a vizsgálat.

Rovatok