Index Vakbarát Hírportál

Pogácsastop a Miniszterelnökségen

2022. október 18., kedd 09:36

Már nemcsak a fűtésen és az energiafelhasználáson takarékoskodnak, hanem az alkalmazottaknak is spórolni kell mindenen.

A Gulyás Gergely által vezetett minisztériumban az év utolsó három hónapjára drasztikus intézkedéseket vezettek be. A 24.hu információi alapján a szeptember végén kiadott belső tájékoztatás szerint a kiegyensúlyozott költségvetési gazdálkodás fenntartása miatt a vezetőknek és dolgozóknak egyaránt részt kell vállalni a kiadások lefaragásából.

Az év végéig le kell mondani a létszámbővítésről, olyannyira, hogy külsős szakértőkkel, tanácsadókkal sem lehet új szerződéseket kötni.

Az alkalmazottak nem is álmodhatnak új számítógépek, programok, informatikai eszközök cseréjéről, fejlesztéséről, és az információs kampányokat is vissza kell fogni.

Vége a habzsolásnak

A lap szerint a spórolás a reprezentációs költségeket is elérte. Az államtitkárokat és a helyettes államtitkárokat arra kérik, 50 százalékkal csökkentsék a reprezentációs költségeket. Az értekezleteken kevesebb lesz a kávé, az üdítő, és a pogácsák számát is drasztikusan csökkentik. Nem tiltják, de egyáltalán nem javasolják a csapatépítő programokat.

A külföldi utakra csak akkor lehet menni, ha nagyon muszáj, de akkor is legfeljebb egy, maximum két munkatárs utazhat, és nekik is, ahol csak lehet, takarékoskodni kell. Ugyanez érvényes a belföldi utazásokra is.

A Miniszterelnökség sajtóirodája szerint az állami szerveknél azért van szükség a nagyon szigorú takarékoskodásra, mert a brüsszeli szankciók azt eredményezték, hogy sokszorosára emelkedtek az energiaárak az unióban és Magyarországon. A kormány ebben a nehéz gazdasági helyzetben is biztosítja Európa legnagyobb rezsitámogatási programját a magyar emberek számára. A rezsicsökkentés több ezer milliárd forintos kiadási terhe mellett is a kormány tartja a célként kitűzött költségvetési hiányt.

(Borítókép:  Az Igazságügyi Minisztérium épülete Budapesten a Kossuth Lajos tér 4. szám alatt 2020. május 23-án. Fotó: Faludi Imre  / MTI)

Rovatok