Index Vakbarát Hírportál

Nem csillapodnak a kedélyek, saját kongresszusán üzent a kormánynak a pedagógus-szakszervezet

2022. október 22., szombat 11:17

Közleményt fogadott el a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) ezen a hétvégén ülésező XXXIV. kongresszusa Hajdúszoboszlón, amelyben összefoglalták követeléseiket.

Az Összefogunk, folytatjuk, nem félünk! című dokumentum szerint a PSZ egyebek mellett követeli, hogy a kormány és a parlament „állítsa vissza az oktatásban dolgozók sztrájkjogát, fejezze be a pedagógusok megfélemlítését”.

Ismételten követelik, hogy a kormány azonnal emelje a pedagógusok bérét, rendezze a nevelést-oktatást segítő munkatársak, technikai dolgozók, valamint a szakképzésben foglalkoztatottak bérét is, a szakképzés pedig legyen ismét a köznevelés része.Önálló oktatási minisztérium kell – szögezték le az MTI híradása szerint. Követeléseik között szerepel, hogy

a miniszterelnök nevezzen ki olyan, az oktatás minden területéhez értő kormánybiztost, akivel megkezdhető a szakmai párbeszéd az oktatás alapvető átalakításáról, a pedagógushiány megszüntetéséről, a közoktatás modernizációjáról, a Nemzeti alaptanterv átdolgozásáról, a diákok óraszámának csökkentéséről.

A központosítás megszüntetése, az oktatási intézmények és a pedagógusok szakmai autonómiájának visszaállítása, a szabad tankönyvválasztás, az intézményvezetők jogkörének visszaállítása ugyancsak a PSZ követeléseinek része.

Nem hagyják feláldozni a jövő nemzedékét

A PSZ kongresszusa által elfogadott dokumentumban hangsúlyozták: nem hagyják, hogy a jövő nemzedékét feláldozza a magyar kormány.

2022. október 7-én a PSZ és a PDSZ sztrájkbizottsága kezdeményezte az Orbán Viktornak írt nyílt levelében – a sztrájkról szóló törvény alapján –, hogy járjon közben a sztrájkbizottság ülésének mielőbbi összehívásában. Levelükre eddig nem kaptak választ, holott a sztrájktörvény a feleknek – jelen esetben a kormány és szakszervezeti oldal számára – együttműködési kötelezettséget ír elő.

2022. október 23-ra újabb tüntetést szerveznek a pedagógusok melletti kiállásként. A budapesti megmozdulást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) jelentette be, továbbá azt is közölte, hogy munkabeszüntetésre készülnek, a következő sztrájknap október 27-én lesz. Az október 23-i tüntetés Facebook-eseménye szerint a másik szervező az ADOM Diákmozgalom.

Szakértők szerint soha nem látott mélyponton van a hazai oktatás, a tanárok sztrájkjáról, szervezett tüntetésekről, polgári engedetlenségről, élő láncokról, petíciók átadásáról a pedagógusok világnapján az Index percről percre tudósított.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok