Index Vakbarát Hírportál

Rusvai Miklós: Félő, hogy a koronavírus és az influenza egyszerre fog fertőzni

2022. november 3., csütörtök 16:13

Hét év után komolyabb influenzajárvány jöhet, amelyet az előző két évben a maszkviselés akadályozott meg. Rusvai Miklós szerint félő, hogy a legrosszabb forgatókönyv jön.

A koronavírus esetében nyugalmi állapot van, és az eddigi szennyvízadatok alapján a következő tíz napban, két hétben sem igazán várható számottevő emelkedés, de még az e heti adatok sem szolgálnak semmi jóval – mondta Rusvai Miklós állatorvos, virológus.

Az augusztusi minihullám elég nagymértékű átfertőzést idézett elő, így a lakosság jelentős részében felfrissült az immunitás. Többen lettek védettek az átfertőződés révén, ezért aztán az őszi hullám későbbre tolódhat, és valójában téli hullám lesz belőle valamikor decemberben vagy januárban

– fogalmazott a szakember az InfoRádiónak.

Rusvai Miklós szerint nem az eddig domináns variáns tér vissza, hiszen az omikron BA.4-es és BA.5-ös változatát már kiszorította egy mutáció, tehát nagy valószínűséggel egy új alvariáns jön a következő hullámban. Azonban nyomatékosította, hogy ez nem egy új görög betűs mutáns, hanem az omikron kisebb mértékben megváltozott alvariánsa lesz.

A szakember arról is beszélt, hogy új változat az influenza esetében sincs, elsősorban az A típus H1-es és H3-as variánsa, illetve a B típus variánsa fog várhatóan nagyobb esetszámot okozni. De egyelőre nincs olyan esetszámnövekedés, ami járványveszélyre figyelmeztetne. Rusvai Miklós úgy látja:

félő, hogy a koronavírus és az influenzavírus egymásra tolódik, és a téli hónapokban együttesen fognak fertőzést előidézni.

„Ha a lazítások megmaradnak, és az emberek nem viselnek maszkot, akkor hét év szünet után előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz az influenzajárvány” – tette hozzá a szakember.

(Borítókép: Omar Marques / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok