Sürgős változásra lenne szükség a hazai pszichiátriai ellátásban, az orvosok már évek óta kongatják a vészharangot. Az elégedetlenség azonban a páciensek részéről is megvan, ezúttal betegjogi szempontból vizsgáltuk meg a kérdést.
Nemrégiben a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöke, Szekeres György arról beszélt az Indexnek, hogy a hazai járó- és fekvőbeteg-ellátás rendkívül válságos állapotban van. A pszichiáter kiemelte, hogy vidéken egyenesen kritikus a helyzet, mint mondta: „minél távolabb megyünk egy egyetemi központtól – Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen – vagy egy jól működő megyei kórháztól – Győr, Kecskemét –, annál szegényesebb a hozzáférés az ellátáshoz.”
Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent ez a gyakorlatban, Oriold Károlyt, a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány vezetőjét, az EUFAMI – az európai pszichiátriai betegekkel foglalkozó civil szervezetek ernyőszervezete – tagját kerestük fel.
A szakember hosszú évek óta dolgozik pszichiátriai betegek jogainak érvényesítéséért és gyógyulási lehetőségeik javításáért, így nap mint nap eljutnak hozzá olyan történetek, melyek valós és konkrét képet rajzolnak ki arról, hogy miként működik hazánkban a mentális betegek gondozása. A cikkben felvázolt néhány eset tipikus, de az alapítvány vezetője a felismerhetőség elkerülése végett – tiszteletben tartva az alanyok személyiségi jogait – néhány fontos körülményt megváltoztatott.
Oriold Károly lapunk megkeresésére hangsúlyozta, hogy az alábbi történeteket azért fontos a felszínre hozni, mert a hazai médiában a magyar egészségügy a legtöbbször az orvosokról, az ellátókról szól, miközben a páciensek kevésbé kerülnek fókuszba, noha ők a rendszer legnagyobb elszenvedői.
A szakember szerint számos probléma a koronavírus-járványra vezethető vissza, ebben az időszakban ugyanis az ellátási lehetőségek beszűkültek, vizsgálataik szerint a pácienseket a változásokról tízből nyolc esetben nem tájékoztatták megfelelően, miközben a betegek száma ezekben a hónapokban meredeken nőtt.
Míg korábban a sürgősségi osztályon a mentális betegek aránya jellemzően 5-10 százalék volt, addig a pandémia idején ez a szám felment 25-30 százalékra, ám a pszichiátriai ellátórendszer nem követte le a megnövekedett igényt, a terápiák egy jelentős része elmaradt
– mondta, majd egy, az alapítványhoz eljutott megtörtént esetet is ismertetett.
A történet szerint a pszichiátriai beteg a kórházban – jobb híján – egy urológusnak számolt be arról, hogy öngyilkos akar lenni, egészen konkrétan azt mondta, hogy „nem bírja tovább, a Dunának megy”.
Az orvos erre a következőt válaszolta: „ne csinálja már, itt most bezárt a pszichiátria, menjen csak haza”.
A történetben szereplő beteg másnap öngyilkos lett.
Sajnos nem egy, nem kettő és nem három ehhez hasonló történet jutott el hozzánk, nem véletlen, hogy 2020-ban 10 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma
– hangsúlyozta Oriold Károly.
Lapunk kereste az egészségügyért is felelős Belügyminisztériumot, arra voltunk kíváncsiak, hogy a jelenlegi tárca vagy korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma végzett-e arra vonatkozóan vizsgálatokat, hogy a pszichiátriai betegek a járvány idején hozzájutottak-e a megfelelő ellátáshoz.
Érdeklődtünk afelől is, hogy fellelhetők-e még a Covid nyomai az ellátórendszerben, kellőképpen letisztultak-e azóta a betegutak. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Oriold Károly úgy véli, hogy a Covidtól függetlenül is alapvető problémák vannak, ebből az egyik, hogy hazánkban mennyiségi mutatók alapján működnek a pszichiátriák, „ami egy teljes zsákutca”.
Az EUFAMI tagja a mennyiségi mutató alatt azt értette, hogy bár a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nem írja elő, hogy az orvos-beteg találkozók negyedóráig tarthatnak, a gyakorlatban a konzultációkra nem jut több idő.
„Negyedóra akkor is, ha a beteg rossz helyen keresi a megoldást, és negyedóra akkor is, ha az a gyógyuláshoz valójában egy cseppet sem elegendő idő” – mondta a szakember, aki idevonatkozóan szintén megosztott két, az alapítvány birtokába jutott történetet.
Az egyik egy idős hölgyről szól, aki alvászavar gyanújával jelentkezett ambuláns ellátásra. A konzultáción kiderült, hogy a páciens egy szobában él a lányával és három unokájával. Miután a gyerekek éjszaka hangosak, nem tud aludni, panaszának más oka nincs.
A pszichiáter az idős hölgynek jelezte, hogy a probléma nem egészségügyi, hanem szociális. Ettől függetlenül az intézmény vezetője arra utasította a pszichiátert, hogy írjon fel a betegnek antidepresszánst, hogy „mégiscsak legyen nyoma annak, hogy itt volt”.
„A kezelőorvos ezt szerencsére nem volt hajlandó megtenni, de már az is szomorú, hogy egyáltalán felmerült ez a lehetőség” – kommentálta a megtörtént esetet Oriold Károly.
Hangsúlyozta, hogy van egy másik eset, ami tulajdonképpen a fenti fordítottja.
Ebben a történetben egy alkoholbeteg találkozik az orvosával. A páciens pontosan tudja, hogy csak negyedóra jut rá, komoly részletekbe nem fognak belemenni, tulajdonképpen csak azért érkezett, hogy a szokásos gyógyszerét felírassa.
Ivott az elmúlt három hónapban? – Ittam.
Ivott az elmúlt két hétben? – Ittam.
Ivott ma? – Ittam
– hangzik el ez a párbeszéd az orvos és a páciens között, mire az alkoholbeteg azt mondja: „ne szórakozzunk, írja fel a gyógyszert, és viszontlátásra”.
„Az orvos pedig felírta a gyógyszert, és ennyiben kimerült az ellátás” – tette hozzá Oriold Károly, hozzátéve, hogy épp ezek azok az esetek, amikor valójában egy cseppet sem elég az a bizonyos negyedóra.
Az alapítvány vezetője további megtörtént eseteket is megosztott lapunkkal. Az egyikben felhívta valaki a kórházat azzal, hogy az édesanyja öngyilkos akar lenni, és emiatt bevinné őt az intézménybe.
„Hát vasárnap ne hozzák be” – érkezett a telefon túloldaláról a válasz.
A hozzátartozó megfogadta a tanácsot, így végül hétfőn vitte be az édesanyját a kórházba. Ott a pszichiáter fogadta a pácienst, majd kiment a gyerekhez, és számonkérte, hogy miért nem hozta be már tegnap. „Az orvos nem a saját háza táján intézkedett, hanem leszúrta a hozzátartozót” – mutatott rá Oriold Károly. Hozzátette: ez mutatja, hogy hazánkban nemcsak a betegeknek, de a családtagoknak is nagyon nehéz.
Az alapítvány vezetője ezen a ponton egy újabb megtörtént esetet ismertetett. Eszerint egy skizofrén édesanya azt mondta a négyéves gyermekének, hogy „te nem vagy a gyerekem”. A kiskorú az alkoholista édesapjával nem maradhatott, így a nagyszülőkhöz került.
„Ez nyilván egy nagyon komoly lelki trauma, ami a későbbiekben könnyen depresszióhoz vezethet. Ki próbálja ezt megelőzni? Ki foglalkozik a gyerekekkel? Hol van hazánkban a komplex ellátás? Hol van az edukáció?” – tette fel a kérdést a szakember.
Oriold Károly hangsúlyozta, hogy a fent idézett történetek jól mutatják, a magyar pszichiátriai ellátás alapvető reformra szorul.
Arra a kérdésre, hogy pontosan milyen változásra lenne szükség, azt felelte, hogy a pszichiáterek idejével nagyon okosan kellene gazdálkodni, csak a súlyos esetekkel kellene foglalkozniuk, „de azokkal viszont rendesen”.
A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány konkrét célja, hogy az orvos-beteg találkozók egy óránál ne lehessenek rövidebbek, „negyedóra alatt ugyanis nem lehet gyógyítani”.
Az alapítvány vezetője szerint a kevésbé súlyos eseteket ki kellene szűrni, és az asszisztencia segítségével ellátni. Emellett úgy véli, hogy a szociális munkásokkal és a hozzátartozókkal is intenzív kapcsolatot kellene ápolni.
Oriold Károly az utóbbi vonatkozásában az EUFAMI keretein belül egy útmutató készítésében is részt vesz. A dokumentum részletesen bemutatja majd, hogy a hozzátartozók és a pszichiátriai intézmények között milyen típusú kommunikációra van szükség.
„Ha valaki megkapja a megfelelő ellátást, akkor akár egy komolyabb mentális betegség mellett is tud dolgozni. Az alapítványnál a köreinkben vannak filmrendezők, orvosok, szerkesztők, bírók. Ők azok, akik – jelenleg elsősorban saját zsebből – lehetőséget kapnak a gyógyulásra. Az esély azonban mindenkit megillet, ezt kellene szem előtt tartanunk a jövőben” – jelentette ki, hozzátéve, hogy első lépésként az érdekeltek bevonásával valódi társadalmi párbeszédet kellene indítani, jelenleg ugyanis számos döntés „a sötét szobákban dől el, hozzá nem értő emberek jóvoltából”.
Az Index még a nyáron indított egy mentális betegségekről szóló sorozatot, az eddig megjelent részeket ide kattintva érheti el.
(Borítókép: Index)