Index Vakbarát Hírportál

Nem is vezethetett volna a férfi, aki egy kerekesszékest gázolt el Békéscsabán

2022. november 8., kedd 17:26

Cserbenhagyásos gázolás miatt indítottak nyomozást a békéscsabai rendőrök augusztus végén, amikor egy kerekesszékes férfit ütöttek el a zebrán. Az elkövetőt a rendfenntartók hamar elkapták, akiről kiderült, hogy korábban már eltiltották a vezetéstől. A 26 éves férfi ügye most az ügyészséghez került.

Mint megírtuk, Békéscsabán, a Franklin utcában 2022. augusztus 30-án 16 óra körül egy személygépkocsi nekiütközött egy elektromos kerekesszékkel közlekedő férfinek. Az autó vezetője nem állt meg, nem segített a könnyebb sérülést szenvedő idős embernek, hanem elhajtott.

A rendőrök a balesetről érkezett bejelentés után azonnal keresni kezdték a sofőrt, és azokat az információkat, amelyek a nyomára vezethetnek, megosztották a szomszédos megyék rendőreivel is. Az autóst nem sokkal később Csongrád-Csanád megyében, Hódmezővásárhelyen tartóztatták fel az ott szolgálatot teljesítő rendőrök – közölte honlapján a rendőrség.

Ekkor kiderült, hogy a Nógrád megyei, de Budapesten dolgozó férfinek vezetői engedélye soha nem volt, és többször indult már ellene eljárás azért, mert ennek ellenére vezetett. A bíróság el is tiltotta, így nem is szerezhetne jogosítványt.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt újabb eljárást indított ellene. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait 2022. november 7-én megküldték az ügyészségre.

Rovatok