Index Vakbarát Hírportál

Németh Lajos közölte, napokon belül leeshet az első hó

2022. november 14., hétfő 16:40

A hét második felében helyenként akár már havazásra is lehet számítani – mondta Németh Lajos.

Az ismert meteorológus a Borsnak nyilatkozott röviden, és azt mondta: „Az elmúlt hetekben fagymentes, az ilyenkor szokásosnál jóval enyhébb, párás, nyirkos időben volt részünk”,

de ez hamarosan megváltozik.

A hét közepén ugyanis északkeleti irányból érkezik egy hidegfront, amely esőt és lehűlés hoz magával. „Szerencsénkre a hideg nagyját felfogja a Kárpátok, de hozzánk is érkezik belőle, mert a csúcsértékek 5–10 fok közé esnek vissza” – mondta a meteorológus, majd hozzátette:

Van rá esély, hogy csütörtökön és pénteken a 800 méter feletti hegycsúcsokon az esőcseppek között néhány hópihe is felbukkanjon.

Ugyanezt írta saját, többnapos előrejelzésében az Időkép is hétfőnNémeth Lajos néhány napja is nyilatkozott a TV2-nek, akkor arról beszélt, hogy idén fehér karácsonyunk lesz-e vagy sem

(Borítókép: Németh Lajos. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok