Index Vakbarát Hírportál

Megtudtuk, hogy mi kell a férfiak boldogságához

2022. november 19., szombat 11:35

Az ENSZ 1999-ben jelölte ki november 19-ét nemzetközi férfinapnak, Magyarországon 2009 óta tartanak ehhez köthető rendezvényeket. A nap célja felhívni a figyelmet a férfiak lelki és mentális egészségének megőrzésére és a nemek közti egyenlőtlenségek felszámolására. A Movember-kampány keretében egész hónapban a férfibetegségek elkerülése van a fókuszban, arról azonban kevés szó esik, hogy mit tehet a nő azért, hogy a férfi kiegyensúlyozott és boldog legyen. A SzépenVáljEl Válásközpont szakértői osztották meg velünk a tapasztalataikat a hozzájuk forduló közel nyolcszáz házaspár beszámolója alapján.

A SzépenVáljEl Válásközpont alapítója, Galambos Balázs az Indexnek úgy fogalmazott, hogy ugyan tapasztalataik szerint a férfiak kisebb arányban, mindössze 30 százalékban kezdeményezik a válást, akik mégis megteszik, egyik kiemelt indokuk az, hogy állandó kritizálásnak, veszekedésnek vannak kitéve. A párkapcsolat kiüresedése, a szenvedély megszűnése miatt még nem nyújtják be a válókeresetet, főleg ha gyermek is van a házasságban. Herkules Mónika, a cég projektvezetője arról számolt be, hogy a hozzájuk forduló férfiak többsége két, jól meghatározható időszakban bontja fel a házasságot: mikor még nincs gyermek, vagy amikor már felnőttek.

Ennek egyik oka, hogy Magyarországon a válás után közel 90 százalékban az anyánál maradnak a gyermekek, a férfiak többsége pedig nem szeretne kimaradni csemetéje életéből. Számos édesapa aggódik, hogy a bíróság csak a vágyott idő töredékét ítéli meg kapcsolattartásra, emiatt sokan akkor is próbálnak valahogy inkább kitartani, ha már nem megfelelő a házastársi kapcsolat minősége, csak hogy együtt maradjon a család.

A szakértő elmondta, hogy több olyan, harmincas évei derekán járó férfival találkoznak, aki az évekig tartó párkapcsolatát követően az esküvő után pár éven belül úgy dönt, hogy mégsem újdonsült feleségével szeretne családot alapítani.

Ez olyan esetben fordul elő, mikor a házasságkötés után tisztul le, hogy összehangolhatatlanul nagy különbségek vannak az életmódot, bioritmust, értékrendet tekintve, vagy kiderül egy félrelépés, és a férfi úgy érzi, ezen nem lehet túllépni

– magyarázta Galambos Balázs az ügyfeleik panaszai alapján. A konzultációik során kiderült, hogy bár minden férj vágyik a megfelelő minőségű és mennyiségű szexre, amit elsősorban feleségétől szeretne megkapni, de ha ez mégsem működik, a férfi nem válik azonnal, ilyenkor szokott feltűnni egy harmadik fél a kapcsolatban. „Azonban ha gyermekek is vannak, nagyobb arányban válnak meg a szeretőtől, mintsem elhagynák a családjukat” – emelte ki a válásterapeuta. Herkules Mónika hozzáfűzte, hogy a nők ezzel szemben, ha már érzelmileg máshoz kötődnek, határozottabban döntenek, és vetnek véget a boldogtalan házasságnak. A szakértők kiemelték, hogy a legfontosabb a férfi számára a családi kötődés, az otthon melege, az érzelmi biztonság és a megbecsülés, elismerés. 

A tisztelet a férfiasság alapköve

A szakértők hangsúlyozták: általános problémaként nevezték meg a válást fontolgató férjek, hogy nem kapnak tiszteletet otthon.

Ennek csak egyik része az, hogy napi szinten találkoznak destruktív kritikával, és sokszor jegyzik meg a konzultációinkon, hogy nem érzik magukat sem fontosnak, sem hasznosnak a családban

– húzta alá Herkules Mónika, majd azzal folytatta, hogy a visszajelzések szerint egyre kevésbé várja el a társadalom a nőktől, hogy az egész háztartást ők vigyék, és sok férfi lelkesen venné ki a részét a gyermekgondozásból is.

Ebben az is közrejátszik, hogy ha a feleség túlterhelt, frusztráltabb lesz, ezzel az otthoni veszekedések aránya is megnő, ami a férfi önbecsülése mellett a kapcsolatot is rombolja

– tette hozzá Galambos Balázs, aki a terápiák tapasztalataiból úgy látja: „a gyermek születése után sok nő inkább saját édesanyjához fordul segítségért, ami addig teljesen természetes, amíg a férfi nem lesz mellőzve”. Eseteik alapján gyakran fordul elő, hogy az anyós a családi feladatokban túl nagy részt vállal, ezzel a férj perifériára kerül. 

Megoldásként a feladatok megosztását szokták javasolni, aszerint, hogy melyik fél miből venné ki inkább a részét.

„A gyermekkel kapcsolatos teendők esetében is ugyanez az elv, az iskolába, edzésre, különórára beosztásuk szerint felváltva vigyék és hozzák a gyermeket. A csecsemőknél a fürdetést, altatást, etetést közös napi programként lehet kezelni, később az esti mese vagy a tananyag elmagyarázása az édesapa és a gyermek közös minőségi ideje lehet. A gyermek egészséges lelki fejlődéséhez mindkét szülő irányába fontos a kötődés rendszeres megerősítése” – fejtette ki Herkules Mónika. 

„A férfi attól érzi magát férfinak, hogy tetszeni akar neki a felesége” – derült ki a tanácsadásaik során a férjek beszámolói alapján. A válásterapeuta hangsúlyozta, hogy az érzelmek megszűnésének értékelték, ha már a nő nem akart imponálni hitvesének, mert ez megingatta önbizalmukat. A minőségi házasélet alappillére, ha heti rendszerességgel tartanak a párok csak kettesben eltöltött programot. „Ez akár egy otthon egymásnak kiöltözős vacsora is lehet” – hozta fel példaként Galambos Balázs.

A férfi nem beszél

„A szocializáció során rendszeres, hogy a szülők a kisfiúkba az nevelik bele, hogy a fiúk nem sírnak, nem panaszkodnak, nem rohannak segítségért, hisz társadalmunkban részben még mindig él egy macsószerű férfias férfi képe. A férfiak egészségét nem támogatja, ha besöprik a zavaró gondokat a szőnyeg alá, fontos lenne minden kisfiúnak többféle stresszlevezető módszert, konfliktuskezelési technikát megtanítani, szülőként jó példát mutatni az érzelemszabályozás és indulatkezelés területén. Mivel ez sok családban nem teljesül, felnőttként az alkoholizmusba menekülnek sokan a frusztráció feloldására, a legtöbbször azok, akiknek nincsenek a nehezebb élethelyzetekre megfelelő megküzdési stratégiáik” – értelmezte a projektvezető. Mégis a válásközponthoz forduló férfiak őszinte kommunikációt várnak el párjuktól. Az introvertált személyiségek ugyan nehezebben nyílnak meg, de a vitákat elkerülve vágynak arra, hogy higgadtan megosszák velük a házasságban jelen lévő problémákat. A veszekedéssel csak a sérelmek gyarapodnak, a férfiak többsége sértésnek veszi, ha ingerülten adja tudtára a nő a nemtetszését. 

Attól, hogy a férfi nem említi, még lehet, hogy számos gondja akad akár otthon, akár a munkahelyén, ezért figyelemmel és megértéssel kellene egymás felé fordulni.

„A nőknek természetesebb a nehézségekről beszélni, elmondani, hogy mi fáj, mi zavar bennünket, mivel mi úgy nőttünk fel, hogy megoszthatjuk a hozzánk közel állókkal a gondjainkat, gondolatainkat, teret adhatunk az érzelmeinknek” – mondta Herkules Mónika. 

A házasság felelősségvállalás

Galambos Balázs arra is kitért, hogy az adatok alapján a felelősségvállalási hajlandóság egyre csökken a fiatalokban, ezzel is indokolható az, hogy a férfiaknak több idő kell az elköteleződésre.

A házasság nagy felelősség, amely a gyermek érkezésével válik igazán érzékelhetővé

– emelte ki. Herkules Mónika úgy látja, hogy túl nagy nyomást helyezünk a 21. századi férfira: már nemcsak családfenntartónak kell lennie, hanem ki kell vennie a részét a háztartási munkákból is, legyen gondoskodó és jó apa, emellett legyen érzékeny, és nyíljon meg.

Nehéz ilyen sok elvárásnak megfelelni. A szülői minta nagyon meghatározó, ha valaki gyermekként azt látta, hogy a családjában nem jó férjnek, édesapának lenni, kevésbé akar ilyen szerepkört magára venni felnőttként. Ráadásul ezek a folyamatok és a hozzájuk kapcsolódó döntések a tudatalattiból erednek

– mesélte Herkules Mónika, több száz esetükből kiindulva. A szakértők a mai házasságok dinamikáját megfigyelve egyöntetűen kijelentették: a többség tudat alatt saját apjához, anyjához hasonló párt választ magának, leképezve a szülei közötti problémákat, amiket ha nem sikerült nekik megoldaniuk, felbomlik a saját házassága. Herkules Mónika ugyanakkor azt is megemlítette, hogy egyre több pár ismeri fel a generációs nehézségeit, és fordul segítségért a kapcsolat javítása érdekében.

(Borítókép: Index)

Rovatok