Index Vakbarát Hírportál

Tarna-védő aktivisták: Egyenként fogják levadászni azokat, akik beleköptek a levesbe

2022. november 19., szombat 15:02

Két hónap vizsgálati időt kapott a Tarna folyó kiszáradásának ügyében a kirendelt szakértő. Év végéig kell nyilatkoznia arról, hogy milyen mértékű és értékű kár keletkezett a debrői Tóth és Tóth borászat vízkivétele miatt. Ugyanakkor a borászat a Tarna-védők beszámolója szerint semmifajta kárenyhítést nem kísérelt meg, és a helyi gazdák megsegítésében sem vett részt.

Még tart a nyomozás a Tarna folyó kiszáradásával kapcsolatban, gyanúsítottak azonban egyelőre nincsenek. Az ügyben kirendelt szakértő két hónapot kapott a felgöngyölítésre, és ennek az időnek a nagy része hátravan: körülbelül év végéig kell nyilatkoznia arról, milyen mértékű és értékű kár keletkezett a debrői Tóth és Tóth borászat vízkivétele miatt.

A Greenfo azt írta, információik szerint már bizonyos, hogy nem volt engedélye a borászatnak a vízkivételre, és az is kiderült, hogy az ehhez használt két szivattyú közül a nagyobbnak egymagában is magasabb a kivételi kapacitása, mint a patak aszályos időben mért vízhozama. Emellett szerintük az is megállapítást nyert, hogy az eljáráskor az érintett borászat menedzsmentje semmifajta tevőleges megbánást nem tanúsított.

portál  azt állítja, nemrég beszélt az egyik Tarna-védő aktivistával, aki elmondta, hogy az őszi feldebrői bornapokon a borászat munkatársai azt mesélték, főnökeik többször azt mondták nekik, 

nyugodjanak meg, egyenként fogják levadászni azokat, akik beleköptek a levesükbe, és a Tarna szivattyúzásának ügyét bolygatják.

Továbbá szerintük a borászat semmifajta kárenyhítést nem kísérelt meg, és a helyi gazdák megsegítésében sem vett részt. Sőt, a lap azt is tudni véli, hogy az ügyben a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon megindított büntetőeljárás alatt is fenyegetéseket kaptak a borászat dolgozóitól a Tarnát védő aktivisták.

Aszály idején is szivattyúzták

Mint arról korábban az Index többször is beszámolt, a Tarna  patak vizét gáttal torlaszolták el, és aszály idején is szivattyúzták, így bizonyos szakaszokon szinte eltűnt a víz a mederből. A vízfolyás kiszáradt, aminek azonban nem csupán a szárazság  volt az oka.

Hónapokon keresztül állt hadban Eger városa  a Tóth és Tóth borászattal, ugyanis a helyiek szerint a debrői borászat a Tarna vizét kiszivattyúzva ökológiai katasztrófát okozott az utóbbi másfél évtizedben rendkívüli biodiverzitást elérő, Heves megyei kis folyó alsó szakaszán.

(Borítókép:  Molnár Zsolt / Index)

Rovatok