Index Vakbarát Hírportál

Egész éjszaka tartott az ellenzék parlamenti obstrukciója

2022. november 24., csütörtök 07:25

Obstrukcióba kezdett az ellenzék szerda este az új egészségügyi törvény ellen. A Demokratikus Koalíció (DK) képviselői csütörtök reggel még a Parlamentből posztoltak.

Obstrukcióba kezdett az ellenzék a parlamentben szerda este, a hátráltatás egész éjszaka tartott – számolt be a Demokratikus Koalíció (DK) sajtóközleményében

A DK azzal indokolta az obstruálást, hogy „nem engedhetik meg, hogy az Orbán-kormány tovább rombolja az egészségügyet és ezzel háziorvosi rendelők és orvosi ügyeletek szűnjenek meg”. 

Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője a közösségi médiában arról számolt be, hogy a párt tagjai reggel 6 óra 30 perckor is a parlament épületében voltak. 

Nem hagyjuk, hogy a kormány egy vállvonással elintézze az egészségügy sunyi átalakítását

– fogalmazott posztjában az ellenzék közös debreceni jelöltje. 

Nem csak a DK képviseltette magát

Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselője kihangsúlyozta, hogy a törvényjavaslattal kevesebb körzet lesz és távolabbra kerül a betegektől az alapellátás. A Momentumos Sebők Éva pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok „súlyos pénzeket fizetnek azért, hogy ha szükségük van rá, akkor megfelelő ellátást kapjanak”.

Tény, hogy az egészségügyi ellátórendszer romjait fenntartani egyre drágább, ez azonban nem lenne így, ha nem érintené ezt a szektort is a kormány hibás gazdaságpolitikája következtében mindent érintő fellépő Fidesz-felár

– fogalmazott a képviselő sajtóközleményük szerint. 

Átalakítják az egészségügyet

Mint arról korábban beszámoltunk, benyújtotta a kormány az egészségügyi átalakításról szóló törvényjavaslatot. A módosító általános indoklása szerint a javaslatok érintik az egészségügyi ellátórendszer szinte valamennyi szegmensét.

Az egyes változtatások főbb elemei a következők:

A törvényjavaslatot már a tervezési szakaszban is számos kritika érte

(Borítókép:  Takács Péter, a Belügyminisztérium államtitkára előterjesztőként felszólal az Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. november 23-án.  Fotó:  Kovács Attila/MTI)

Rovatok