Index Vakbarát Hírportál

Ingyenáramot és 200 milliót ígért a szabolcsi polgármesterjelölt, de senki sem szavazott rá

2022. december 15., csütörtök 13:50

Hiába ígért ingyenes áramot és egy 200 millió forintos támogatást a falunak, egy szavazatot sem kapott az egyik nyírpilisi polgármesterjelölt.

A körülbelül 800 lakossal rendelkező szabolcsi községben a hétvégén választottak új vezetőt: a 26 éves, függetlenként induló Beri Márk 266 szavazattal nyerte meg az időközi választást.

Egyik kihívója Szarka György volt, akiről úgy tudni, hogy egyebek mellett

ingyenáramot, ingyengyógyszereket, egy napelemtelep létrehozását is megígérte a helyieknek, de egyetlen szavazatot sem kapott.

Ennek okairól a Blikknek azt nyilatkozták a helyiek, hogy a férfi még a szocializmus alatt költözött ki Németországba, és csak nemrég, hosszú idő után tért vissza a községbe, de ők sem értik, miért tette. 

Több mint harminc éve nem járt itt, fogalma sincs a napi gondjainkról, a helyi viszonyokról, hát miért szavaztuk volna meg? Jó, ez így nem igaz, három napra hazajött, hogy kampányoljon, és bejegyeztesse magát. De ennyi

– mondta egyikük a lapnak.

Többen is azt mondták, hogy a férfi sok mindent állít magáról, például azt, hogy „közgazdász meg bankár”, de valójában ennek a fele se igaz. „Alig tudta elvégezni a nyolc osztályt, hát pont odakint jött volna meg az esze?” – így hangzott egy másik vélemény.

A [kampány] végén már azzal is megpróbálkozott, hogy nyert valami kétmilliárdos örökséget, és azt ígérte, abból 200 milliót rögtön a falunak ad. Ezt szerintem nem hitte el senki. Kerek-perec elmondta azt is, hogy pár év után ő elköltözne innen, menne a járási hivatalba dolgozni. Mit ér az a polgármester, akit nem lehet elérni, oda se lehet menni hozzá az ügyes-bajos dolgainkkal? 

– idézte fel egy harmadik lakos. A Blikk kereste Szarka Györgyöt is mindezzel kapcsolatban, de ő nem kívánt nyilatkozni.

A Facebook nem felejt, cifra dolgok vannak az oldalán

Szarka György a kampány előtt több bejegyzést is megosztott a Facebookon az ígéreteivel kapcsolatban. 

A bejegyzések alá rendszerint ő maga posztolt hozzászólásként gifeket, azoknak viszont, akik kritizálták, minősíthetetlen stílusban esett neki. Például ennek a videónak a hozzászólásai közt is.

Rovatok