Index Vakbarát Hírportál

Honvédelmi miniszter: Biztos megélhetést nyújt a katonai pálya

2022. december 20., kedd 20:58

A honvédelmi miniszter szerint arra lenne szükség, hogy minél több fiatal vállalja a kiszámítható, biztos megélhetést nyújtó katonai pályát.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni laktanyájában kedden úgy fogalmazott:

Azt szeretném, ha minél több fiatal vállalná a stabil, kiszámítható, biztos megélhetést nyújtó katonai pályát.

A miniszter erről a laktanyába látogató nyírteleki Kedvesház 23 diákja és kísérőik előtt beszélt.

A fiatalok, akik intézményük pályaorientációs szervezésében vettek részt a laktanya-látogatáson, haditechnikai eszközökkel is megismerkedhettek, némelyiket ki is próbálhatták.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a fiataloknak tartott bemutató a honvédség fontos kezdeményezése, mivel a katonai eszközök megismerése nagy élményt is jelent a gyerekeknek, és az ilyen alkalmak nem utolsósorban a hazafias nevelést is szolgálják.

A Szabolcs Szatmár megyei Nyírteleken a kilencvenes évek óta tart az a pedagógiai program, amely a település külterületéről kollégiumi rendszerben zárkóztatja fel a nehéz családi körülmények között élő gyerekeket.

Rovatok