A kormány elérte a stratégiai céljait, a magyar nemzeti érdekkel összhangban álló kompromisszumos megállapodás született, Magyarország egyáltalán nem veszített uniós forrást – mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki szerint azonban nem tűntek el a politikai különbségek, mert Brüsszel még mindig olyan magyar kormányt szeretne, amely belesimul az európai mainstream álláspontba a nagy civilizációs témákban, mint a migráció, a genderizmus és a külpolitika. Nagyinterjú.
A miniszterelnök politikai igazgatója az Indexnek arról is beszélt, hogy
Lehet győztest hirdetni az Európai Bizottság és a magyar kormány csatájában a Helyreállítási Alap, illetve az uniós források ügyében?
Szakaszgyőzelmet arattunk, de bizonyosan várhatóak még további küzdelmek. A mi célunk az volt, hogy az év végéig fogadják el a tervünket az uniós Helyreállítási Alapról és a partnerségi megállapodásunkat a következő időszak uniós költségvetése ügyében. Ez volt a kormány egyik stratégiai célja, a másik pedig az, hogy Magyarország ne veszítsen forrásokat. Mind a kettőt sikerült elérnünk.
Újságírói kérdésre Gulyás Gergely a Navracsics Tiborral közösen tartott sajtótájékoztatóján a tárgyalássorozattal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „az Európai Unió győzelmével végződött, és mi is az Európai Unió tagjai vagyunk”. Ezt hogy kell érteni?
Nem volt érdeke az Európai Uniónak az a befagyott konfliktus, amely a magyar gyermekvédelmi törvény elfogadását követően kialakult. A parlamenti választásokig a brüsszeli tárgyalási stratégia abból állt, hogy nem tárgyaltak velünk. Abban reménykedtek, hogy nem mi nyerjük meg a választásokat. Aztán a nyáron, több hónap késéssel tudtuk elkezdeni az érdemi tárgyalásokat, megpróbálva legalább ideiglenesen félretenni a politikai vitákat. Ez nemcsak magyar, hanem európai érdek is volt. A tárgyalások lezárását megelőző két hétben sajtóhírek szóltak arról, hogy az Európai Bizottság az Európai Parlament baloldali, liberális, zöldpárti többségével szövetkezett, és meg akarták akadályozni a megállapodás létrejöttét. Végül a nagy uniós tagállamok fejtettek ki politikai nyomást a bizottságra. Nem feltétlenül azért, mert politikai kérdésekben egyetértenek Magyarországgal, hanem azért, mert az mégsem lehet, hogy pártpolitikai alapon működjön a kohéziós politika Európában. Ennek köszönhetően születhetett meg egy kompromisszumos megállapodás, amely a magyar nemzeti érdekkel összhangban áll, és az Európai Uniót legalább időlegesen eltérítette a szakadék felé száguldástól.
Az nem meghátrálásnak számít, hogy a megállapodás érdekében a kormány feladta az eddigi elutasító álláspontját a globális minimumadó és az Ukrajnának nyújtandó uniós segély ügyében?
Mindenki megadealről, vagyis nagy csomagról beszél, de mi erről sosem így gondolkodtunk. Mindezeket különálló ügyeknek tekintettük, amelyekről külön-külön kellett megállapodni. Az kétségtelen, hogy a cseh uniós elnökség úgy időzített, hogy minden az év utolsó tanácsülésén vagy annak környékén formalizálódjon. A globális minimumadóval az volt a problémánk, hogy egy nehéz európai gazdasági helyzetben újabb munkahelygyilkos adóemelést jelentene, pont azokban a termelő szektorokban, amelyek a leginkább hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez. A megállapodás végső formája szerint azonban az Európai Unió hozzájárult, hogy a magyar iparűzési adó beleszámítson a globális minimumadóba, ezért Magyarország nem ellene szavazott, hanem tartózkodott. Az ugyanis idehaza nem vezet sem adóemeléshez, sem pedig munkahelyek elvesztéséhez. Ez már számunkra is elfogadható volt, a többi európai ország meg majd kimászik valahogy a saját maga által ásott gödörből.
És az Ukrajnának nyújtandó uniós segély miért vált elfogadhatóvá?
Az első pillanattól kezdve azt mondtuk, hogy az ukránokat segíteni kell, hiszen ha Ukrajna államként összeomlik, akkor az oroszok akadálytalanul jutnak el a magyar határig. A pénzügyi segítség ugyanakkor nem jelenthet újabb lépést az európai adósságközösség irányába. Ez elvi álláspont, függetlenül attól, hogy Ukrajnáról van szó, a klímavédelemről vagy a gazdasági növekedés támogatásáról. Mi azt gondoljuk, hogy Európában nincs és nem is lesz soha úgynevezett Hamilton-pillanat, amelynek révén egykor pénzügyileg létrejött az Amerikai Egyesült Államok. Nem lehet közösen eladósodni, mert az végső soron a nemzeti szuverenitás feladásával járna, ugyanis a közös adósságot csak akkor lehet menedzselni, ha közös a költségvetési politika is. És mi nem akarunk közös költségvetési politikát.
Azt akarjuk, hogy Magyarországon a magyar emberek döntsenek arról, hogy mekkora legyen az adó, és hogy azt mire költsék el.
Ha azonban közös európai eladósodás van, akkor ezeket előbb-utóbb Brüsszelből akarják majd megmondani nekünk. Ezt nem támogatjuk, ezért egy olyan javaslatot tettünk le az asztalra, amely szerint mindenki bilaterális alapon támogathatná Ukrajnát. De Brüsszel azt mondta, hogy ezt a tagállamok döntő többsége nem vállalná, mert ehhez nincsenek meg a szükséges forrásaik. Mi vállaltuk volna, 188 millió euró kiutalásáról döntöttünk is – elsőként Európából, hogy mutassuk a szándékaink komolyságát. Ezután jött egy olyan kompromisszumos javaslat, hogy a brüsszeli számlákon lévő, a Magyarországnak szánt pénzeket nem érintő, ki nem fizetett uniós források terhére lehetne segítséget nyújtani Ukrajnának. Erre azt mondtuk, ez számunkra rendben van, mert ez nem közös eladósodás, hanem a meglévő források átcsoportosítása. A magyar érdeket tehát megvédtük, az viszont már most látszik, hogy ebből később még visszatérő probléma lehet. Ez a forrás ugyanis inkább előbb, mint utóbb el fog fogyni, és újra pénzt fognak kérni, miközben ezt a pénzügytechnikai eszközt nem lehet újra meg újra kihasználni. Adódik tehát a kérdés, hogy akkor miből akarják őket finanszírozni. Előre szólunk: elég volt a közös adósságból, a magyar álláspont akkor is sziklaszilárd lesz.
Kompromisszumos megállapodást és javaslatokat említett, de korábban az Ukrajnának szánt uniós hitel és a globális minimumadó elutasítása miatt az unió zsarolásával vádolták a magyar kormányt, a forrásokról szóló tárgyalást pedig egyszer el is halasztották december elején. Ki zsarolt kit?
Azt remélem, hogy senki nem zsarolt senkit. De balekok lennénk, ha nem értenénk meg, hogy az Európai Unió a nemzeti érdekek érvényesítésének terepe. A nemzeti érdekek érvényesítésének és a kompromisszumra való törekvésnek pedig többféle módja is létezik. Lehetne ezt úgy is, hogy mielőtt a döntések megszületnének, minden tagállam szándékait figyelembe veszik, és megpróbálják a legkisebb közös többszöröst megtalálni. A múltban sok esetben így működött az Európai Unió, de mára ez a működési modell háttérbe szorult. Leginkább azért, mert a baloldali, liberális, zöldpárti, föderalista politikai erők többségbe kerültek, és azt gondolják, hogy nekik nem kell a másik oldalon állókkal kompromisszumra jutni, nem kell a legkisebb közös többszöröst megtalálni. Nyílt és minél erőteljesebb politikai nyomásgyakorlással akarják elérni a céljaikat, és előretolják a brüsszeli bürokratákat, akik ahelyett, hogy jó diplomata módjára kompromisszumra törekednének, a nyilvánosság előtt üzengetnek. Ha van valami, ami nem európai módi, akkor ez az. Mi az ilyen alkalmakkor nem tudunk mást tenni, mint hogy behúzzuk a kéziféket, és csak akkor engedünk, ha olyan kompromisszum születik, amely összeegyeztethető a magyar nemzeti érdekkel.
Magyarország a párhuzamos politikai univerzumok országa. A kormányoldal kommunikációjával ellentétben az ellenzék „egyértelmű és megalázó vereségről" beszélt, illetve arról, hogy a miniszterelnök „végül aprópénzért bedobta a vétókártyáit”. Mi erre a válasza?
Bevallom őszintén, nem tudom követni az ellenzék kommunikációját. Egyik nap még azt mondják, hogy nem szabadna tengelyt akasztanunk Brüsszellel, másnap már azt kérik számon, hogy miért nem tartunk be jobban. Rossz szándékról árulkodó, zagyva beszéd ez. Egy biztos: annak, amit Brüsszelben tesznek, az a célja, hogy hazánk ne jusson hozzá az uniós forrásokhoz. Tény, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy ne jöjjön létre a megállapodás. Ha a külföldi barátaik nyilatkozatait olvassuk – Verhofstadt és társaik –, Magyarország örülhet, ők meg nem. Egy dolog viszont nem változott. A magyar baloldal a brüsszeli kapcsolati hálóján keresztül továbbra is a kormányváltáson dolgozik. A politikai különbségek nem tűntek el. Brüsszelben még mindig olyan magyar kormányt szeretnének, amely belesimul az európai mainstream álláspontba a nagy civilizációs témákban, mint a migráció, a genderizmus és a külpolitika. A baloldal pedig továbbra is vállalja, hogy ha hatalmi pozícióba jutnak, akkor levezénylik ezt a belesimulást. Nekünk az a célunk, hogy olyan ügyekben ne engedjünk, amelyekben történelmi bűn lenne engedni, miközben a sarokba szorításunkra vonatkozó manővereket mind kikerüljük. Eddig ez jól működik.
Véget ért a nemzeti konzultáció a brüsszeli szankciókról, miközben Magyarország is elfogadta az Oroszország elleni kilencedik uniós szankciós csomagot. Az elutasítás és az elfogadás hogyan egyeztethető össze?
A konzultáció célja, hogy megkérdezzük a magyar embereket: mit gondolnak a szankciókról. A kormánynak erről határozott az álláspontja, de a konzultáció lényege, hogy Európában először az emberek is el tudják mondani a véleményüket a szankciókról. Ezt kell majd a kormánynak becsatornáznia a brüsszeli döntéshozatalba. A konzultációtól függetlenül a magyar kormány következetesen gondolkodik a szankciók ügyében. Mi már 2014 óta nem vagyunk a hívei, mert szerintünk ez olyan politikai eszköz, amely a történelmi tapasztalatok alapján nem eredményes. Jelen esetben az lenne a szankciók célja, hogy legyen béke, és Oroszország húzódjon vissza legalább a február 24-e előtti határaihoz. Ám december végén ott tartunk, hogy számos szankció megszületett, még sincs béke, és Oroszország több területet tart megszállva, mint február 24-e előtt. De azt mondtuk, hogy az Európai Unió egysége fontos, ezért ha bizonyosan mindannyian ezt akarják, akkor mi is támogatjuk ezeket az intézkedéseket. Azokon a területeken azonban mentességet harcolunk ki, amelyek elementáris nemzeti érdekeket érintenek. Ilyen volt például az olajszankció ügye. Elvi álláspontunk továbbá, hogy ha az energetika területén újabb szankciókat vezetnének be, az káros lenne hazánknak. Erre tekintettel nem engedjük például a vallási vezetők és az olyan tisztviselők szankcionálását, akik fontos szerepet játszanak majd a béke megteremtésében, illetve a velünk való energetikai együttműködésért felelősek.
Pontosítsuk: semmilyen Oroszország elleni szankciót nem támogat a magyar a kormány, vagy csak azokat nem, amelyek a nemzeti energetikai érdekeket érintik?
Semmilyen szankciót nem támogatunk. Az európai egység érdekében bizonyos szankciókat nem akadályozunk, és amikor Magyarország elemi érdeke veszélyben forog, akkor vagy mentesítést harcolunk ki, vagy megakadályozzuk a szankciók elfogadását. Ez volt eddig a magyar pozíció.
Mi lesz a nemzeti konzultációval?
A szankciókat meghatározott időre fogadják el, nem hosszabbítják meg őket automatikusan. Most már nyolc-tíz hónapja vannak érvényben, ezért ideje beszélni arról Brüsszelben, hogy melyek az értelmes szankciók, és melyek esetében nyilvánvaló talán már mások számára is, hogy csak lábon lőjük magunkat velük. Mi bátorítjuk az erről való beszélgetést, és ehhez jelent majd kiváló mandátumot a nemzeti konzultáció keretében született, több mint egymillió magyar állampolgár álláspontját tükröző vélemény.
Az európai parlamenti korrupciós ügy miatt Orbán Viktor szerint ideje lecsapolni a mocsarat Brüsszelben. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azonban kifejtette, hogy a testületet érintő korrupciós vádakat nem szabad politikai haszonszerzésre felhasználni, nem a jobb és a baloldalról, hanem a jóról és a rosszról szólnak. Miről szól ez a korrupciós ügy, és mit szabad?
Álszenten hangzik ez a kijelentés egy olyan intézmény vezetőjének a szájából, amely arról vált híressé, hogy az elmúlt években a képviselők többségével politikai vitában lévő és más meggyőződést valló országok kormányait szapulta mondvacsinált korrupciós vádakkal. Aztán megint kiderült, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. Ha az Európai Parlament a mostani nyilatkozat szerint gondolkodott volna az elmúlt egy évben is, akkor Európa sok konfliktustól meg tudta volna kímélni magát ebben a nehéz időszakban. Brüsszelnek nagyon jót tenne egy Integritás Hatóság. Ha már ők javasolták, akkor érdemes lenne tényleg bevezetniük.
Ha már szóba került, az Európai Bizottsággal való megállapodás feltételei közé tartozott az Integritás Hatóság és a Korrupcióellenes Munkacsoport felállítása. Ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon is van mit lecsapolni?
Senki nem állítja, hogy Magyarország tökéletes ország. Amikor az uniós viták során antikorrupciós vagy átláthatóságot javító intézkedések kerültek szóba, nem alakultak ki érdekellentétek. Persze voltak idétlen javaslatok is. Évekig kritizálták a magyar vagyonnyilatkozati rendszert, ezért módosítottuk olyan módon, hogy szó szerint elfogadtuk az Európai Parlament rendszerét. Ezek után Brüsszelből ezt a rendszert kezdték el kritizálni, és azt mondták, hogy álljunk vissza a régire. Az ilyen agyament javaslatokon túl nem voltak elvi véleménykülönbségek: mi is átláthatóságot akarunk. Mi is csökkenteni akarjuk az egyszereplős közbeszerzések arányát.
Úgy véljük, hogy minél több intézmény vizsgálja meg az uniós források megfelelő elköltését, annál jobb.
A probléma azzal az álszentséggel van, amikor valaki mást vádolnak valamivel, aminek elkövetésében ők járnak élen. Ez bukott most ki, ez teszi vállalhatatlanná az Európai Parlament pozícióját. A 2024-es európai parlamenti választásoknak is óriási a tétjük, mert ezt a brüsszeli kéz kezet mos logikát, ezt a hálózatot, amely a háttérben kialakult, és valójában magánérdekek függvényében alakítja az uniós döntéshozatalt, meg kell változtatni.
Soros György van a háttérben?
Ő is.
A Korrupcióellenes Munkacsoportban képviselteti magát a K-Monitor, az Átlátszó és a Transparency International is, akiket rendszeresen Soros György érdekeinek képviseletével vádolt a kormányoldal. Most mi az álláspont?
A számomra rendelkezésre álló információk szerint ezeket a szervezeteket jelenleg is Soros György, a szervezetei és a különböző alapítványai finanszírozzák, tehát ebben szerintem nincs változás.
Akkor a kormány veszélyt lát abban, hogy részt vesznek a Korrupcióellenes Munkacsoport működésében?
Miért látna? Ez független hatóság, azt tesznek, amit akarnak. Úgy állítanak össze korrupciós munkacsoportot, ahogy akarnak. Mi pedig jó munkát kívánunk nekik ehhez – csak valóban rendes szakmai munkát kell végezni, nem pedig politizálni.
Korábban a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy a kormány teljes mértékben megbízik a jegybankelnökben. Továbbra is töretlen a bizalom Matolcsy György felé?
Abszolút, nagyon fontosak a jegybankelnök meglátásai. Mi is azon dolgozunk, hogy Magyarország az évtized nyertese legyen, és ennek érdekében követünk egy adott stratégiai irányt. A kritikák élét és intenzitását tekintve vannak kétségeink, de ezt betudjuk annak, hogy az emberek megélhetését megnehezítő infláció és a hitelezést ellehetetlenítő magas kamatok miatt nagy rajta a nyomás. Mi úgy látjuk, hogy ahhoz, hogy a jegybankelnök ezen két problémája megoldódjon, nem óvatoskodó, hanem aktív jegybanki munkára van szükség, ehhez pedig a kormány mindent támogatást megad.
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt Matolcsy György többek között a magyar gazdaság válságközeli helyzetéről is beszélt, és gazdaságpolitikai fordulatot sürgetett. Jól értem, hogy akkor már ismerték az aggályait és a javaslatait?
A jegybankelnök és a kormány közötti, nem nyilvános fórumokon zajló kommunikáció folyamatos. Az ország érdeke a monetáris és fiskális politika egységének megteremtése. Ezért a kormány ajtaja mindig nyitva áll.
Matolcsy György azt is említette, hogy a kormány jövőre külföldi hitelfelvételt tervez. Valóban így van?
Szinte minden évben tervezünk ezzel, így most is.
A jegybankelnök azt mondta, hogy ennek csak abban az esetben van értelme, ha az így szerzett pénzt energiahatékonysági programokra költik, mert azok megtérülnek.
Az idei év óriási változásokat indított el az energetika területén. Európa megpróbálja levágni magát az olcsó orosz energiáról, miközben nincs határozott és megvalósítható elképzelése arról, hogy ezt az olcsó energiát mivel pótolja. Ezért mi is lépéskényszerbe kerültünk. Magyarország eddig is, ezután is azt gondolja, hogy az olcsó energiáért való küzdelem az évtized megnyerésének egyik legfontosabb csatatere. Először is, a külpolitikánkat úgy rendeztük be, hogy az a valódi energiadiverzifikációt segítse. Nyugati, orosz, arab és türk energetikai együttműködéseket is kötöttünk. Semmilyen forrásról nem mondunk le, mert nem szeretnénk az egyik függőségből egy másik függőségbe sodródni. Másodszor, szeretnénk függetlenebbé válni. Ennek érdekében fokoztuk a hazai gáz- és szénhidrogén-kitermelést, elindítottuk Paks1 üzemidejének meghosszabbítását, és felpörgettük a Paks2-beruházást. Továbbra is támogatjuk a megújuló energia részarányának növelését, és elő fogjuk teremteni az ehhez kapcsolódó hálózatfejlesztés miatt szükséges forrásokat. Azt szeretnénk, hogy Magyarországon álljon rendelkezésre uniós és egyéb, Unión kívüli forrás is, amit nem a működésre fordítanánk, hanem fejlesztésekre.
Bukarestben azeri áramot szállító villamosenergia-hálózatról szóló szerződést írt alá Orbán Viktor. Mit jelent ez Magyarország számára?
Magyarország a Kelet és a Nyugat közötti békés kereskedelemre építi stratégiáját. Azaz a blokkosodás és a kapcsolatok szétvágása helyett az összeköttetések fokozása az érdekünk, ugyanis ez következik Magyarország történelméből, földrajzi helyzetéből és kulturális adottságaiból. Minden, ami ezzel ellentétes irány, komoly problémát okoz nekünk. Ilyenek a háború és a gazdasági szankciók is, mert járhatatlanná teszik a Kelet és a Nyugat közötti kereskedelmi útvonalakat. Ebből következik az is, hogy megnőtt a Balkánon keresztül vezető, nekünk déli, de valójában az egyetlen nyitva maradt kelet–nyugati útvonal, illetve az annak mentén fekvő országok – Magyarországtól Törökországon át egészen Üzbegisztánig – stratégiai jelentősége. Azon dolgozunk, hogy ezt a számunkra kedvező időablakot kihasználjuk. Ezért indultak az azeriekkel és a georgiaiakkal közös energetikai projektek, ezért terjeszkedik üzbég földön az OTP. Ezek fontos megállapodások, az új globális szélirányt és Magyarország számára az új lehetőségeket jelzik.
Vadnyugati korszak köszönt be az új energiaforrások hajszolásával? Minden ország abban lesz érdekelt, hogy elsősorban a saját energiabiztonságát megteremtse?
Elég sötéten látom Európa helyzetét. Az eddigi ipari forradalmak mindig ott zajlottak, ahol az azokhoz szükséges energia is rendelkezésre állt. Az első ipari forradalom központja Európa volt, és a szén mint energiahordozó vált katalizátorrá. Ez a kiindulópont nem változott, ezért riasztó adat, hogy Európa a leginkább energiaimportra szoruló kontinens. Éppen ezért megvan a veszélye, hogy a most zajló és az ezt következő ipari forradalmak el fogják kerülni a magas költségen energiát importáló Európát, és ez deindusztrializációhoz vezet. El tudom hinni, hogy néhány évtized múlva a megújuló energiaforrások begyűjtése, tárolása, elosztása olyan technológiai szinten lesz, amellyel létrehozható a világ legmodernebb és leginkább fenntartható energiamixe – erre épül Brüsszel és a németek stratégiája. Ha ez megvalósul, akkor valóban a zöld energia lesz a legolcsóbb, hiszen a szél ingyen fúj, a nap ingyen süt. De még nem tartunk itt, és senki nem tudja, hogy az ehhez a technológiai ugráshoz szükséges pénzt ki fogja előteremteni. Jelen pillanatban az a javaslat, hogy ezt a pénzt az emberektől és a vállalkozásoktól vegyék el, miközben egészen nyíltan azt is kimondják, hogy az átmenet néhány évtizede eléggé fájni fog. Lefordítva ez adóemelést, gazdasági visszaesést és a gyártókapacitások leépülését jelentené.
Az még rendben van, hogy azt mondják: orosz energiát ne, atomot ne, szenet ne, alternatív irányból földgázt ne... De akkor mit, hogy és mikor?
Jelenleg nincsenek válaszok arra a kérdésre, hogy hogyan jussunk el addig a kívánatos állapotig, amiről mindenki beszél. És mintha azt se akarnák belátni, hogy ez mennyi szenvedést, nyomort, hasztalan erőfeszítést jelent majd Európának. Mi úgy gondolkodunk, hogy legalább nekünk legyen mindig egy mentőcsónakunk. Magyarországon az átmenet évtizedei alatt olcsó, biztonságos és fenntartható energiarendszer lesz, és az ehhez szükséges döntések meghozatalának jogát soha nem adjuk ki a kezünkből.
A Bloombergnek azt mondta: Ukrajnát olyan gyorsan fel kell venni az Európai Unióba, ahogy csak lehet, és a tagállamoknak nyomást kell gyakorolniuk az Európai Bizottságra, hogy gyorsítsa fel a folyamatot. Ilyet így, eddig egy kormányzati szereplő sem mondott. Mi változott?
Nem változott semmi. Eddig is támogattuk Ukrajna tagjelölti státuszát, sőt, részesei voltunk annak a kelet-európai országcsoportnak, amely ezt kifejezetten sürgette. Lehet, hogy elsőre nem egyértelmű, de Magyarország álláspontja geostratégiai értelemben világos. Az az érdekünk, hogy ne az Európai Unió szélső tagállama legyünk. Ez két szempontból is fontos. Egyrészt azért, mert piacot ad nekünk, lehetőséget kínál a gazdasági bővülésre. Másrészt azért, mert minél több környékbeli ország tagja az Európai Uniónak, annál inkább tudjuk érvényesíteni a brüsszeli döntéshozatalban a térségünk számára fontos szempontokat. Amikor Hollandiában népszavazással leszavazták Ukrajna társulását, az ukrán csatlakozásnak Magyarország volt a legnagyobb támogatója, ugyanúgy, ahogy Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia és Georgia esetében is. Ahhoz persze, hogy ez bekövetkezzen, a magyar kisebbség ügyét rendezni kell. Tisztában vagyunk ugyanakkor a realitásokkal, valamint azzal is, hogy mások hogyan gondolkodnak erről. Egyelőre sajnos nem ott tartunk, hogy a kárpátaljai magyarok ügye lenne az egyetlen fennmaradt vitapont.
És a NATO bővítése?
Az egy másik kérdés. Ukrajna csatlakozásával kapcsolatban van egy elvi probléma: a NATO alapszerződése úgy rendelkezik, hogy olyan országot, amelyben háború zajlik, vagy amely háborúban áll, nem lehet felvenni a szövetségbe.
A későbbiekben sem támogatnák Ukrajna felvételét a NATO-ba?
Ez az amerikai–orosz kiegyezés és a térségbeli országok helyzetét rendező megállapodás nélkül közvetlen életveszélyt jelentene.
Gulyás Gergely a Lakitelek Népfőiskolán arról beszélt, hogy nem lesz konzervatív fordulat Nyugat-Európában, és arra kell hosszú távon berendezkedni, hogy „Magyarország kisebbségben lesz”. Ez azt jelenti: feladták, hogy egy új európai jobboldali tömböt építsenek?
Sajnos ez reális helyzetértékelés, bár a Nyugatot teljesen sosem érdemes temetni. Én magam is azt érzem, hogy régen – például a reformkorban – a magyar felzárkózás záloga a nyugati vívmányok átvétele volt, de ha ma megnézzük az átvételre javasolt divatos vívmányokat, akkor jogosan fanyalgunk. Én abban bízom, hogy szinte minden országban léteznek olyan pártok, erőközpontok, politikai mozgalmak, amelyek hasonlóképpen gondolkodnak, mint mi, magyarok. A velük való együttműködés és összedolgozás Magyarország érdeke. Egy dolgot viszont tudomásul kell venni. Régen a nyugati civilizáción belül az államközi kapcsolatok pártpolitika-mentesek voltak. De elsősorban a Nyugat gazdasági stagnálása és a nyugati világon belüli nagy civilizációs konfliktusok miatt már nem úgy működik az államközi diplomáciai érintkezés, mint a békés kilencvenes vagy kétezres években. Ma azok az országok találják meg jobban a hangot egymással, amelyek politikai értelemben ugyanúgy látják a nyugati civilizáció jelenét és jövőjét. Természetes, hogy Magyarország, amely nem szeretne egy brüsszeli birodalom része lenni, és hisz a hagyományos értékek védelmében, olyan kormányokkal tud együttműködni, amelyek hasonlóképpen gondolkodnak. A miniszter úr arra utalt, hogy 2019 óta baloldali hullám uralkodik a nyugati világban.
Mi, magyar jobboldaliak, belpolitikailag soha nem voltunk még olyan erősek, mint most; a hasonló gondolkodású nyugati politikai partnereink azonban soha nem voltak olyan rossz állapotban, mint most.
Ebben lehet sorsfordító a 2022-es magyar választás, illetve az azóta lezajlott választások eredményeképpen átalakuló rendszer. Olaszországban és Izraelben új kormány került hatalomra, mind a kettő szoros szövetségesünk, az amerikai republikánusok pedig át tudták venni legalább a képviselőház vezetését. Jövőre választás lesz Spanyolországban és Lengyelországban is, és ha mindkettő jól alakul, valamint a 2024-es amerikai és EP-választás is jól alakul, akkor az egész nyugati politika más irányt vehet.
Az elmúlt hónapokban puskaporos hordóvá vált az oktatás és a tanárok ügye. Hogyan értékeli a Belügyminisztérium helyzetkezelését?
Ha tanár lennék, nagyon örülnék, hogy az oktatás ügye a Belügyminisztériumhoz tartozik, mert a nagy és sikeres rendszerátalakító és rendszer-megerősítő programok az elmúlt évtizedben a legtöbbször ehhez a tárcához kötődtek. Amikor a Belügyminisztériumhoz került az egészségügy, az orvosok és a szakápolók a rendszerváltozás utáni magyar történelem legnagyobb béremelését kapták, és több évtizedes problémákat – például a hálapénz ügyét – sikerült megoldanunk. Az közoktatás kapcsán is elindult egy intenzív szakmai párbeszéd, ennek fontos része a béremelés kérdése, és az elég hamar tisztázódott, hogy ebben nincs elvi egyet nem értés. A kormány is azt gondolja, hogy béreket kell emelni, olyan gyorsan, amennyire csak lehet. A magyar kormány a saját forrásai terhére is emel, és ha végre nem akadályozzák a baloldalon a brüsszeli pénzekhez való hozzájutást, akkor rendkívüli emelési ciklus veheti kezdetét.
Tizenhárom tanárt bocsátottak el állásából, mert polgári engedetlenségi akcióban vettek részt. Nem gondolja, hogy ez sószórás volt a nyílt sebbe?
Nem, mert azt gondolom, hogy a tanárok, a diákok és a szülők számára elsősorban az a fontos, hogy milyen a magyar oktatás. Az arról való beszélgetést nem lehet megspórolni, mert az kapituláció lenne – nem a kormánynak, hanem az országnak. Együttműködésre van szükség ebben a helyzetben, és ha a béremeléshez szükséges források megjönnek, akkor lehet majd egy komoly átalakítást elindítani.
Mi a véleménye a tanárok elbocsátásáról?
Szomorú eset, de ilyen helyzetben nem lehet másképpen eljárni. Magyarországon mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, szabadon sztrájkolhat, de ettől függetlenül a munkahelyre be kell menni, és a munkát el kell végezni. A törvények értelmében pedig azt,
aki nem megy be a munkahelyére, el kell bocsátani, nem lehet mérlegelni.
Szerintem ez a napnál is világosabb. Ezért remélem, hogy minél kevesebb ilyen esetre kerül sor a jövőben.
A szakszervezetek szerint nem véletlen, hogy az oktatás a Belügyminisztérium alá került, amit egy rendőr vezet, és aki csak rendfenntartási eszközökben gondolkodik. Nemrégiben egy oktatásügyi konzultáción pedig Pintér Sándor mondta azt, hogy nem ért az oktatáshoz.
Szerintem ez teljesen korrekt, mert ebből az következik, hogy a miniszter úr várja az oktatásban dolgozók javaslatait. A belügyminiszter úr problémája – ha jól értem – pont az, hogy a leghangosabb kisebbségnek nincs érdemi javaslata azonkívül, hogy „vesszen a kormány”. Hogyan szeretnének jobb oktatást? Erre a kérdésre sajnos kevesebb válasz érkezik. A labda pedig azon a térfélen pattog.
Vannak javaslataik.
Mégsem azok állnak a középpontban, miközben ennél konstruktívabb és a nyitott kapuk politikáját jobban képviselő testtartást nem lehet felvenni, mint amit a belügyminiszter felvett az ügyben. Ez a helyes magatartás.
Mit üzen, mit várhatnak 2023-tól a magyar emberek?
2023 nagyon nehéz év lesz mindenhol Európában, elsősorban az elhúzódó háború és az arra adott elhibázott brüsszeli válaszok miatt. A magyar emberek jogos elvárása, hogy a kormány ebben a helyzetben is békét és biztonságot teremtsen, megpróbálja megvédeni azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt tizenkét évben elértünk, illetve lépjünk előre a nagy magyar célok megvalósításának nehéz útján is. Magyarország nagy dolgokra hivatott, és mi azon fogunk dolgozni az előttünk álló kemény évben is, hogy ennek a várakozásnak a beteljesüléséhez közelebb kerüljünk.
(Borítókép: Orbán Balázs. Fotó: Papajcsik Péter / Index)