Index Vakbarát Hírportál

Corvinus Egyetem: Értesültünk a döntésről, felvettük a kapcsolatot az illetékes szervekkel

2023. január 10., kedd 13:29

Több egyetemet is kérdeztünk az Erasmus+ csereprogramját, valamint a Horizont Európa kutatási keretet érintő uniós döntésről. Cikkünkben a Budapesti Corvinus Egyetem válaszát közöljük.

Nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn – írtuk tegnapi cikkünkben a Népszava információira hivatkozva.

Navracsics Tibor erre reagálva arról beszélt, nagyon bízik benne, hogy az Európai Bizottság nem a magyar diákokkal akarja megfizettetni a magyar kormánnyal esetleg fennálló vitájának költségeit. A területfejlesztésért, valamint az uniós források felhasználásáért felelős miniszter kitért arra is, hogy az Európai Bizottság korábban két követelést fogalmazott meg ezen a területen, az egyik, hogy a közérdekű alapítványok beszerzései is tartozzanak a közbeszerzési eljárás hatálya alá, a másik, hogy a kormány dolgozzon ki egy szigorú összeférhetetlenségi szabályrendszert.

A miniszter úgy látja, hogy mindkettőt teljesítették, ráadásul arról is beszélt, a tárgyalásokon nem merült fel, hogy az Európai Bizottság kifogásolná az aktív politikusok részvételét a közérdekű alapítványok kuratóriumaiban.

Válaszolt a Corvinus Egyetem

Az üggyel kapcsolatban több érintett egyetemet is kerestünk kérdéseinkkel. A Budapesti Corvinus Egyetemtől az alábbi választ kaptuk:

A Budapesti Corvinus Egyetem értesült az Európai Bizottság döntéséről mind a Horizon program, mind az Erasmus program kapcsán, és felvette a kapcsolatot az illetékes szakmai szervekkel. A Horizon programot érintően – amely Európa kulcsfontosságú kutatási és innovációs pályázati rendszere – az egyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalon belül működő Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartói hálózattal áll kapcsolatban annak érdekében, hogy tisztázzák, a döntés mit jelent a Corvinusra nézve.

Az Erasmust érintő döntéssel kapcsolatban az illetékes minisztérium közleményét ajánlották figyelmünkbe. A kormány honlapján „idén is zavartalanul valósulhatnak meg az Erasmus+ programok” címmel jelent meg a Kulturális és Innovációs Minisztérium reakciója.

A KIM közlése alapján

a jelenleg futó és 2023-ban az egyetemek által pályáztatott felsőoktatási hallgatói, oktatói csereprogramokat nem érinti az Európai Bizottság tavaly év végi döntése. Az erre vonatkozó pénzügyi keretek biztosítottak, így a hallgatókat semmilyen hátrány nem érheti. Magyarország minden vállalását teljesítette, így nem fogadja el az Európai Bizottság azon döntését, amely a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok és az általuk fenntartott egyetemek direkt uniós pályázatokból való diszkriminatív kizárását tartalmazza. Ennek tisztázására, hasonlóan más uniós forrásokhoz, 2023. március 16-ig kerül sor.

A Corvinus a jelenlegi információk alapján több konkrétumot egyelőre nem tudott lapunkkal közölni.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)

Rovatok