Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Bizottság cáfolja Navracsics Tibor kijelentéseit

2023. január 10., kedd 21:34

Nemrég kiderült, hogy az Európai Bizottság kizárna több alapítványi fenntartású egyetemet is az Erasmusból. Navracsics Tibor szerint a szervezet korábban nem kifogásolta az aktív politikusok részvételét a közérdekű alapítványok kuratóriumában, azonban a bizottság ezt a kijelentést cáfolja.

Az Európai Bizottság (EB) még december végén tájékoztatott több alapítványi fenntartású, illetve közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működő magyar felsőoktatási intézményt arról, hogy kizárná őket az Erasmus+ programokból.

A döntésre azóta az egyik minisztérium, valamint Navracsics Tibor uniós források elosztásáért felelős miniszter is reagált, aki elmondta, hogy a tárgyalásokon egyszer sem merült fel, hogy az Európai Bizottság kifogásolná az aktív politikusok részvételét a közérdekű alapítványok kuratóriumában.

Az Európai Bizottság szóvivője azonban eljuttatott az RTL Híradónak egy tavaly november 20-án kelt dokumentumot, amelyben a kormány intézkedéseit értékelték. Ebben az áll, hogy a kormány javaslatára a parlament elfogadott ugyan új összeférhetetlenségi szabályokat a közérdekű vagyonkezelő alapítványokra, de a magas rangú politikai tisztségviselőket nem zárták ki a kuratóriumokból, szemben a tárgyalásokon a bizottság által megfogalmazott kéréssel. 

Eszerint a bizottságnak volt korábban ilyen kérése, és azt is írták, hogy elégtelennek tartják a magyar kormány korrekciós intézkedéseit ebben a kérdésben.

Navracsics Tibor korábban arról is beszélt, hogy az EB két követelést fogalmazott meg a kormánnyal szemben. Az egyik az volt, hogy a közérdekű alapítványok beszerzései is tartozzanak a közbeszerzési eljárás hatálya alá. A másik követelmény arról szólt, hogy a kormány dolgozzon ki egy szigorú összeférhetetlenségi szabályrendszert. Navracsics Tibor úgy látja, a kabinet mind a kettőt teljesítette.

(Borítókép: Navracsics Tibor 2022. szeptember 18-án. Fotó: Szabó Réka / Index)

Rovatok