Index Vakbarát Hírportál

Újabb részletek derültek ki az eltűnt fiatal ügyvédről

2023. január 11., szerda 15:08

Január 9. óta keresi a rendőrség a 29 éves T. Á.-t, akiről csak annyit tudni, hogy Budapesten felszállt a Szegedre tartó vonatra. Arról, hogy ezután mi történt vele, már nincsenek információk. A férfi barátnője szerint azonban vannak arra utaló jelek, hogy direkt el akar tűnni.

T. Á. eltűnésének ügyében a Szegedi Rendőrkapitányság indított körözési eljárást. A férfi körülbelül 195 centiméter magas, normál testalkatú. Barna haja és barna szeme van. Eltűnésekor sötétkék dzsekit, sötétkék vászonnadrágot, barna bőrcipőt és kék-zöld hátizsákot viselt.

Az Eltűnt emberekért-megoszthatod című Facebook-csoport szerint T. Á. hétfő délelőtt barátnője budapesti lakásából indult el, és felszállt a Budapest és Szeged között közlekedő vonatra, de azt már nem tudni, hogy ezután mi történt vele, hol szállhatott le.

A Blikk azt írja, az eltűnésről szóló felhívást barátnője is megosztotta a közösségi oldalán, ahol több hozzászólásra reagált. Ebből derült ki például az is, hogy az összes kórházat felhívták már, „de sajnos vannak arra utaló jelek, hogy direkt el akar tűnni”. 

A lap megpróbált telefonon beszélni a nővel, de miután közölte, hogy nem tudnak segíteni, bontotta a vonalat. Majd a férfi több ismerősével is felvették a kapcsolatot, ők azonban közölték, hogy a család hozzájárulása nélkül nem nyilatkozhatnak.

Egyik barátja azonban annyit elmondott, hogy T. Á. nagyon okos, ambiciózus ember, aki mindig ügyvéd akart lenni. Tudomása szerint nagyon szerette a barátnőjét, így teljesen érthetetlen számára, miért akarhatott önszántából eltűnni.

A férfi LinkedIn-profilja alapján egyébként a Szegedi Egyetemen szerzett jogi diplomát, és Bohács Zsolt volt fideszes országgyűlési képviselő irodájában dolgozott.

Rovatok