Index Vakbarát Hírportál

Előkerült a rejtélyesen eltűnt ügyvéd

2023. január 12., csütörtök 15:37

Előkerült a hétfőn eltűnt 29 éves férfi. A média információi szerint az ügyvéd csütörtökön vette fel a kapcsolatot barátnőjével, és a rendőrség hivatalos oldaláról is lekerült.

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfőn eltűnt egy 29 éves fiatal férfi. A Szegedi Rendőrkapitányság információi szerint T. Á. hétfő reggel egy budapesti szórakozóhelyről távozott ismeretlen helyre. 

Az Eltűnt emberekért – megoszthatod Facebook-oldalon azt írták, az ügyvédként dolgozó férfi hétfő délelőtt barátnője budapesti lakásából indult el, és felszállt a Budapest és Szeged között közlekedő vonatra, de arról, hogy mi történt vele ezután, semmit sem lehetett tudni. 

Barátnője később azt mondta, arra utalnak a jelek, hogy párja önszántából akart eltűnni. Ezzel kapcsolatban a férfi egyik közeli ismerőse azt mondta, hogy T. Á. nagyon okos, ambiciózus ember, aki mindig ügyvéd akart lenni. Tudomása szerint nagyon szerette a barátnőjét, így teljesen érthetetlen számára, miért akarhatott önszántából eltűnni.

A Blikk legfrissebb információi szerint azonban a férfi január 12-én lekerült a rendőrség hivatalos honlapjáról, és barátnőjével is kapcsolatba lépett. 

Rovatok