Index Vakbarát Hírportál

Videón az újbudai rendőrgyilkos elfogása

2023. január 13., péntek 09:54

Az RTL nyilvánosságra hozott egy felvételt arról, ahogy elfogták azt a férfit, aki csütörtökön éjjel intézkedés közben három rendőrt megkéselt Újbudán. A késelő áldozatai közül a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányságának 29 éves körzeti megbízottja később a kórházban életét vesztette.

Ahogy korábban megírtuk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. január 12-én 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni oda.

A rendőrök megerősített létszámban érkeztek a helyszínre, hogy megfékezzék a férfit, de az az egyenruhásokra támadt. Ezután egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte – így sikerült elfogni a késelőt, akinek áldozatai közül a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányságának körzeti megbízottja később a kórházban életét vesztette. 

Az RTL most nyilvánosságra hozott egy újabb felvételt arról, ahogy lábon lőtték és elfogták a rendőrgyilkost Újbudán. A megrázó részeket kitakarták a videóban.

Az Index egyik olvasójának beszámolója szerint rengeteg rendőr volt a helyszínen, az Etele út és a Fehérvári út sarkához legalább harminc rendőrautó érkezett. A történtekről a rendőrség közleményt adott ki, amely szerint szolgálatteljesítés közben vesztette életét Baumann Péter r. főtörzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányságának 29 éves körzeti megbízottja. A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek kollégái munkatársuk helytállása előtt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában.

A történtekre Orbán Viktor is reagált péntek reggel a Kossuth rádióban, Budapest főpolgármestere pedig a Facebook-oldalán ajánlotta fel segítségét az ügyben. 

Még a Varsóba tartó vonaton vagyok, de felhívtam a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tájékozódjak az Újbudán történt döbbenetes rendőrgyilkosság miatt. Felajánlottam, hogy ha bármiben tud segíteni a Fővárosi Önkormányzat, azt megtesszük. Részvétem a családnak, isten nyugosztalja az áldozatot! 

– olvasható Karácsony Gergely bejegyzésében

(Borítókép: Rendőrök és mentők Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 12-én éjjel. Fotó: Mátyus Tamás / MTI)

Rovatok