Index Vakbarát Hírportál

A Honvédszakszervezet üdvözli a honvédség megfiatalítását

2023. január 18., szerda 16:25

A Honvédszakszervezet elnöksége közleményben reagált arra a kormányrendeletre, amely alapján a honvédelmi miniszter akár indoklás nélkül is megszüntetheti minden olyan katona szolgálati viszonyát, aki betöltötte 45. életévét, és legalább 25 évet töltött a hadseregnél.

A Honvédszakszervezet közleményében jelezte: évtizedes kiemelt célkitűzése, hogy a 2011. évi törvényi változásokat követően olyan juttatási rendszer kerüljön kialakításra, amely a visszaélések lehetőségét kizáró módon, de méltányos keretek között lehetőséget biztosít a szolgálatot objektív és respektálható okokból megszüntetni kényszerülő állomány méltó körülmények között való inaktív állományba helyezésére.

Hozzátették: a kedden megjelent kormányrendelet, a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény hatálya alá tartozókra vonatkozó egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről az állományban lévő katonák esetében megnyitja a lehetőséget arra, hogy 25 év szolgálati idő után a legalább 45 éves kort elérő katonák kényszerű kiválásuk esetén honvédelmi szolgálati juttatásban részesülhessenek.

A Honvédszakszervezet Elnöksége üdvözli, hogy a kormány proaktív módon lépett fel az idősödő katonaállomány kiválásra kényszerülő tagjai szolgálati viszonyának megszüntetése kapcsán.

A szervezet szerint a mostani döntés megalapozza, hogy – további finomítások mellett – olyan járadékszolgáltatási rendszer alakuljon ki, amely alkalmas a katonák korábbi ellátási rendszerének kiváltására úgy, hogy annak múltban meglévő negatív hatásait messzemenőkig kiküszöböli.

A Honvédszakszervezet megjegyezte: a tervezett rendelet részletes eljárási szabályaihoz konkrét javaslatokat kíván előterjeszteni a tárca képviselőinek.

Támogatjuk a kormány arra irányuló törekvését, hogy az állományban lévő katonák megfelelő feltételek fennállása esetén, az állományból történő kiválásukat követően szolgálati juttatásban részesülhessenek a katonai életpályájuk lezárását követően

– áll a közleményben, amelyben hozzátették: a fenti elveknek megfelelő tartalmú részletszabályozás kidolgozásában a Honvédszakszervezet támogató együttműködésről biztosítja a honvédelmi minisztert.

Nemzetközi tapasztalattal, nyelvtudással rendelkező vezetőkre van szükség

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint a hadsereg belső átalakítási folyamata elindult. Az átszervezés egyik jele a vezérkar visszahozása, a korábbi szemlélőségek helyett pedig „parancsnokságok jelzik, hogy aktívabb munkát várunk el katonáinktól – ahogy ezt az elnevezések is híven tükrözik”.

Rendeztük végre a hadrendi számok és alakulatnevek korábbi, helytelen használatát, ezáltal sikerült a hagyományokat megőrző, méltó keretet adni a katonai szolgálatnak. Most, a következő lépéssel a tartalom, azaz a szolgálati kultúra változtatása, a haderő megfiatalítása következik, és bátran mondhatom, hogy ezzel korszakhatárhoz érkeztünk. Ezt a következő szintet jelzi a kedden megjelent rendelet is

– nyilatkozta a tárcavezető a Magyar Nemzetnek.

Azoknak, akik betöltötték 45. életévüket, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszony után most megszűnik a szolgálati viszonyuk, bevezették a honvédelmi szolgálati juttatást, ami megilleti őket a nyugdíjkorhatár eléréséig abban az esetben is, ha közben munkát vállalnak. A juttatás alapja az utolsó illetmény hetven százaléka. Egy 55 éves katonatiszt például, akinek a jelenlegi illetménye havi bruttó egymillió-egyszázezer forint, havi bruttó 616 ezer forintot kap honvédelmi szolgálati juttatás jogcímén. A jogosultság megállapítását minden esetben miniszteri döntésnek kell megelőznie.

Arra a kérdésre, hogy a több évtized alatt felhalmozódott tapasztalat nem fog-e hiányozni, a tárcavezető azt mondta, hogy a személyi döntéseket körültekintően, munkatársai segítségével – sok esetben egyéni mérlegeléssel – hozzák meg, „különös tekintettel arra, hogy az érintett szervezetek működése mindenkor biztosított legyen, és az évtizedek alatt felhalmozott tudás és tapasztalat minden esetben megmaradjon a szervezetekben”.

Nemzetközi tapasztalattal, nyelvtudással rendelkező vezetőkre van szükség az állomány minden szegmensében. Ennek eléréséhez pedig most meg kell nyitni az utat a szolgálatban tisztességgel helytállt idősebb állomány előtt egy méltó és méltányos juttatási formával a szolgálatból történő kiválásra, és a helyükre fiatal vezetőket kell helyezni

– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Rovatok