Index Vakbarát Hírportál

Nem fizetett az áldozatok hozzátartozóinak a veronai buszbaleset okozója

2023. január 29., vasárnap 07:27

Egy forint kártérítést sem fizetett még a veronai buszbalesetet okozó sofőr az áldozatok hozzátartozóinak, közölte az ATV-vel az egyik elhunyt rokona. Szendrei Endre azt állítja, hogy V. János és a baleset idején őt alkalmazó cég is vagyonkimentésbe kezdett.

Mint ismert, 2017. január 21-ére virradó éjjel a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium egy diákcsoportja autóbusszal utazott hazafelé egy franciaországi sítáborból. A buszon több mint ötvenen voltak, többségük 14–18 éves diák. A jármű Verona közelében az autópályán balesetet szenvedett és kigyulladt. A tragédiában 17-en meghaltak, és több mint húszan megsérültek.

Tavaly decemberben jogerősen hat év fogházbüntetésre ítélték a veronai buszbaleset sofőrjét. Sajtóértesülés szerint legkorábban négy év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. Az elmarasztalt férfi elfogadta az ítéletet, az elhunyt gyerekek szülei azonban felháborodásuknak adtak hangot, gyerekgyilkosnak nevezve a sofőrt.

Az olaszországi bíróság által kiszabott 6 év szabadságvesztést a Fővárosi Törvényszék a magyar joggal összeegyeztethetőnek ítélte, és megállapította, hogy az 6 év fogházbüntetésnek felel meg.

V. Jánost először Olaszországban ítélték el, de az ítélet megszületése előtt hazajött Magyarországra. Letartóztatásáig Békéscsabán élt, munkát is vállalt.

Az ATV információja szerint az áldozatok hozzátartozói további kereseteket fognak indítani, mivel úgy vélik, V. János munkaidőben követte el cselekedetét, így felelősség terheli az őt alkalmazó céget is. Szendrei Endre szerint az elítélt sofőr, illetve a Pizolitbusz Kft. tulajdonosa tudatosan elkezdett megválni vagyontárgyaitól.

A Pizolitbusz ügyvezetője, Czakó Tibor nem kívánt nyilatkozni a csatornának. Szendrei Endre megjegyezte: évek óta várják, hogy a jelenlegi ideiglenes helyett állandó emlékhelyük legyen az áldozatoknak a helyen, ahol sokan utoljára látták szerettüket, de továbbra is csak elvi hozzájárulásuk van a Liget Projekt részéről.

(Borítókép: Handout / Polizia di Stato / AFP)

Rovatok