Becsó Zsolt országgyűlési képviselő közölte, hogy a Jobbágyi és Salgótarján közötti szakaszon épülhet meg az ország harmadik zenélő útja, ahol az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét hallgathatják majd a sofőrök.
Magyarország harmadik zenélő útja épül meg Kelet-Nógrádban. Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője közölte, a kezdeményezés a programtervük része volt, amelyet most sikerül megvalósítani – írja Nógrád vármegyei hírportál.
Elmondta azt is, hogy az utat a Jobbágyi és Salgótarján közötti szakasz valamelyikén alakítják majd ki a szakemberek. Azt azonban még hivatalosan nem lehet tudni, hogy pontosan melyiken. A beruházás már idén megvalósulhat.
Hozzátette: közös döntés született arról, hogy az Ismerős Arcok Nélküled című slágerének egy részletét hallhassák majd a sofőrök.
Az országgyűlési képviselő szerint csak emiatt is sokan eljöhetnek a jövőben Magyarországra. Emellett bízik benne, hogy a zenélő útszakasz egyfajta mágnesként is működik majd, amely hozzájárul a nemzettudat erősítéséhez.
Az ország második zenélő útburkolatát novemberben adták át, ez az Érik a szőlő című népdalt játssza a 37-es úton. A 67-es főút Magyarország első zenélő útja, ahol értelemszerűen a Republic A 67-es út című dala hallható.