Index Vakbarát Hírportál

Schobert Norbert kocsi után kötné és végighúzná az utcán a pedofil tanárt

2023. február 21., kedd 16:19

Nem csitulnak a kedélyek a 15 éves fiúval viszonyt folytató pedagógiai asszisztens által kirobbantott botrányban. Ezúttal Schobert Norbert fejtette ki véleményét az ügyben. Szerinte minél hamarabb szigorítani kellene a vonatkozó törvényen, mert 20 éves koráig minden fiatal befolyásolható. A fitneszguru Sebestyén Balázshoz hasonlóan nem kegyelmezne az érintett tanárnak.

Az Index is beszámolt róla, hogy elbocsátották a Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából azt a 39 éves pedagógiai asszisztenst, aki a TikTokon úgy fogalmazott, hogy rendben van, ha egy 15 éves fiú a szeretője. Az is kiderült, hogy több kiskorúval beszélt obszcén módon, és képeket kért tőlük. A szülők feljelentették.

B. Zsolt büszkén fejtette ki, hogy ő nem pedofil, hanem ebofil, azaz nézetei szerint rendben van, ha egy felnőtt férfi 15–19 év közötti fiúval vagy lánnyal annak beleegyezésével létesít szexuális kapcsolatot. A TikTok-videóban azt mondta, hogy ha nem lépi át a törvényesség határát, az ilyen illető dolgozhat iskolában. Nézetei szerint ez az ő moralitásába belefér, és mások véleménye nem érdekli.

A fitneszguru is teljesen kiakadt a történteken

Az üggyel kapcsolatban a Bors megszólaltatta Schobert Norbertet, aki szerint undorító már a gondolat is, hogy egy pedagógus megkörnyékezzen, majd megrontson egy fiatalkorút. Hozzátette: teljesen lényegtelen, hogy a megrontó heteroszexuális vagy homoszexuális.

Teljesen mindegy, hogy tizenöt éves fiú vagy lány a tanár szeretője. Sebestyén Balázshoz csatlakozom, ha ő vasvillát állítana a hátába, akkor én kocsi után kötném és végighúznám az utcán a csávót

– mondta a fitneszguru.

Schobert Norbert úgy fogalmazott: szigorítani kellene a vonatkozó törvényeket. Kifejtette, az ilyen esetek vonatkozásában az Egyesült Államokban 21 év az alsó korhatár. Azt nyilatkozta, hogy támogatná ennek a bevezetését, mert szerinte 20 éves korig minden fiatal befolyásolható.

Ha az én tizenhét éves fiamat egy 40 éves tanár zaklatná, nem állnék jót magamért. Azért tartom ezt annyira felháborítónak, mert mi, szülők rábízzuk a pedagógusok felügyeletére a gyerekeinket!

– zárta gondolatait az üzletember.

A PDSZ pert fontolgat

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője azt mondta az Indexnek, hogy már többször megkereste őt a pedagógiai asszisztens, aki szakmai tanácsért fordult hozzájuk. A PDSZ jelezte: fontolgatták, hogy beperlik a 15 éves fiúval viszonyt folytató tanárt.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06 (80) 225-225-ös számon.

Személyesen az önhöz legközelebbi áldozatsegítő központban kérhet segítséget, az áldozatsegítő központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: Schobert Norbert. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok