Index Vakbarát Hírportál

Mintegy hatmillió forintra nőhet Orbán Viktor fizetése

2023. február 23., csütörtök 18:05

Márciustól egyetlen képviselő sem kereshet másfél millió forintnál kevesebbet, ami 17,5 százalékos fizetésemelést jelent a parlamenti képviselőknek és rajtuk keresztül egy sor állami vezetőnek.

Több mint 230 ezer forinttal emelkedik a képviselői alapfizetés, mivel márciustól bruttó 1 547 400 forintra nő az alapilletmény. Ez 17,5 százalékos emelkedést jelent, a képviselői fizetéseket ugyanis automatikusan emelik a Központi Statisztikai Hivatal által mért előző évi bruttó átlagkereset-emelkedés mértékével.

Az utóbbi időben egyre több állami vezető illetményét kötötték vagy a képviselői illetményekhez, vagy a bruttó átlagkeresetekhez, ami azt jelenti, hogy nekik is automatikusan 17,5 százalékkal emelkedik a fizetésük. Tavaly nyáron a miniszterelnöki fizetést kapcsolták össze a házelnöki illetménnyel, így márciustól – a 24.hu számításai szerint – Orbán Viktor fizetése 3 millió 555 ezer forintról 4 millió 178 ezer forintra emelkedik (egy éve még csak 1,5 millió forint volt a kormányfői fizetés), és mivel neki jár a képviselői alapfizetés is, így

összesen bruttó 5 millió 725 ezer forintot kap majd havonta.

A lap számításai szerint továbbá átlépi a 6 millió forintot a jegybank elnökének és az Állami Számvevőszék vezetőjének a fizetése, így Matolcsy György és Windisch László keresete is 6 millió 190 ezer forintra nő, ami 920 ezer forintos emelkedést jelent. 

Emelkedik Kövér László és Novák Katalin fizetése is, előbbié 623 ezer forinttal, utóbbié pedig hétszázezer forinttal, így a házelnök illetménye bruttó 4 177 980 forint, a köztársasági elnöké pedig 4 millió 596 ezer forint lesz.

(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok