Index Vakbarát Hírportál

Schiffer András is kiállt Budaházy György mellett

2023. március 1., szerda 08:11

Schiffer András egy videóban mondta el a véleményét Budaházy György ítéletével kapcsolatban, valamint csatlakozott azokhoz az emberekhez, akik követelik, hogy Novák Katalin részesítse elnöki kegyelemben a terrorizmus vádja miatt elítélt férfit.

Az LMP korábbi alapítója és társelnöke szerint a „Budaházy György és társai ügyében hozott ítélet mélyen sérti a társadalmi igazságérzetet, és rombolja a jogállamiságba vetett hitet”. Így azt várják a szervezők, hogy Novák Katalin majd elnöki kegyelemben részesítheti Budaházy Györgyöt.

A korábbi politikus úgy véli, az, amiért elítélték Budaházyt és társait, „egészen valószínűtlennek tűnik” az elmúlt időszakban Európában bekövetkezett terrorcselekményekhez képest.

Ehhez példának felhozta a Charlie Hebdo ellen történt merényletet, amelyet iszlamisták követtek el és egy Franciaország-szerte 250 áldozatot követelő terrorista cselekménysorozat első felvonása volt. 

Emellett azzal sem ért egyet a politikus, hogy „a 2006-os rendőrterror fő felelősei, megbízói, megrendelői elkerülték az igazságszolgáltatást”, azonban „Budaházy Györgyön kíván az igazságszolgáltatás példát statuálni”. 

A támogatók soraiban főként kormánypárti közszereplők, valamint a Mi Hazánk Mozgalom politikusai, támogatói vannak jelen. Többek között Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, Budaházy Edda, Budaházy György testvére, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítója, Skrabski Fruzsina producer, filmrendező, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, és Bayer Zsolt publicista, a Fidesz egyik alapítója.

Emellett az oldalon pénzt is lehet adományozni, hogy hirdethessék a kezdeményezést a szervezők. 

Budaházy György jogerős ítélete

Tavaly márciusban megszületett az elsőfokú ítélet a Hunnia-perben, a Fővárosi Törvényszék megismételt büntetőeljárásban Budaházy Györgyöt tizenhét év fegyházra ítélte. Az előzetesben töltött időt beszámítják, de Budaházy feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

A Fővárosi Törvényszék első alkalommal 2016-ban ítélte bűnösnek Budaházy Györgyöt és a 16-ból 14 vádlottat, egyéb, kisebb súlyú, járulékos bűncselekmények elbírálása mellett a legsúlyosabb vádpontban, terrorcselekmény bűntettében.

Rovatok