Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Menjetek a pokolba!

2023. március 15., szerda 17:50

A Demokratikus Koalíció (DK) Budapesten, az Egyetem téren tartotta március 15-i megemlékezését. Gyurcsány Ferenc szerint pártja lesz az otthona a Fidesszel szemben állóknak.

„A jogállami vita lényege: ki a szabad? A polgár vagy a kormány? Mi azon az állásponton vagyunk, hogy a polgár szabad, a kormány nem. Ők azt mondják, hogy a kormány szabad, és mi alávetettek vagyunk. Menjetek a pokolba!” – mondta a DK budapesti nagygyűlésén Gyurcsány Ferenc. Az elnök csaknem ezer ember előtt kijelentette: a Fideszt aktívan támogatni több mint bűn: szégyen.

A Demokratikus Koalíció lesz az otthona a Fidesszel szemben állóknak

– tette hozzá a politikus. 

Gyurcsány Ferenc szerint a magyar kormány elesett és letette fegyvert a brüsszeli bankszámlák előtt. Hunyászkodásban van a dölyfös úr – utalt a miniszterelnökre. Szerinte nem lesz megállapodás Brüsszellel, mert az a rendszer felszámolását jelentené. Így idén nem lesz pénz – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint Dobrev Klára kormánya megoldaná ezt a helyzetet.

A zsarnokkal küzdeni kell, és nem tárgyalni! Ezért vagyunk mi ellenfelei és nem ellenzéke ennek a kormánynak

– mondta beszédében az elnök, aki hozzátette, nem tárgyalnak, hanem küzdenek.

A talpnyalóknak és a kollaboránsoknak pedig azt üzente a politikus, hogy aki a zsarnokság kegyeit keresi, az végül szolgaságot talál. „Istenre hivatkozva nem leszünk az ördög zsoldosai” – tette hozzá.

„Hazafiak vagyunk. Mi azt gondoljuk, hogy a hazafiak a jövőről beszélnek. Az úgynevezett nemzetiek a múltról. A hazafiak, azaz mi, közös hazát kívánnak, a nemzetiek csak a sajátjukat. A hazafiak befogadnak, a nemzetiek kizárnak. A hazafiak, azaz mi, barátokat keresnek itthon és a világban, míg az úgynevezett nemzetiek pedig ellenfeleket. Mi szabadságpártiak vagyunk, a nemzetiek elnyomáspártiak” – hasonlította össze a politikus a kormányzatot és az ellenzék legerősebb pártját, a DK-t.

Gyurcsány Ferenc szerint 1848 márciusának ünnepe a szabadság, a hazafiasság, a hősiesség, a nemzeti függetlenségért való küzdelem tisztessége. „Becsüljük, tiszteljük ’48 hőseit és küzdelmüket” – mondta a pártelnök, aki szerint a dilemma az, hogy mit teszünk az ünnep eszméjéért, álmáért és céljáért. 

Úri huncutság és a pártállás

„Hiszek abban, hogy mi, magyarok egyet tudunk érteni nagyon sok dologban. Hiszek abban, hogy vannak közös ügyeink, van közös hitünk, ami összeköt minket” - kezdte beszédét Dobrev Klára. A DK árnyék-miniszterelnöke szerint húsz éve próbálják a magyarokkal elhitetni, hogy a nemzet nem Magyarországot jelenti, hanem kizárólag a hatalmasokokat, azok kiszolgálóit és akiket be tudnak csapni és meg tudnak vezetni. „El akarják hitetni velünk, hogy a baloldali magyar és a jobboldali magyar egymás ellensége – mondta a politikus.

„Az első feladatunk a nemzeti gondolat visszavétele lesz. Mi mind magyarok vagyunk és hazafiak!” - jelentette ki az árnyék-miniszterelnök, aki szerint az orbáni nemzetpolitika éppen, hogy a nemzet érdeke ellen való, mert a legfontosabbat, a közös nemzet gondolatát tagadja.

Dobrev Klára beszédében hangsúlyozta, hogy 33 évvel ezelőtt, amikor megbukott a szocializmus közösen akartunk egy szabad és igazságos Magyarországot.

Azt akartuk, hogy soha többé ne legyünk olyan ország, ahol a pártállásunk dönt a sorsunkról. A pártállásunk dönt arról, hogy mennyire vagyunk sikeresek

Szerinte arról döntöttünk, hogy nem akarunk olyan ország lenni, ahol nem számít a tehetség, a szorgalom és a teljesítmény.

„Olyan világot élünk, hogy újra milliók számára a politika úri huncutságnak tűnik” – mondta Dobrev Klára, aki hozzátette: Döntést és beleszólást a közös dolgainkba – ezt kívánja a magyar nemzet!

DK: a legerősebb ellenzéki párt 

A Závecz Research nemrég közölt közvélemény-kutatása szerint a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt Magyarországon. A felmérések szerint a DK tábora folyamatosan bővül: 2022 áprilisában 9 százalékos volt, novemberben 11, 2023 március elején pedig 12.

A harmadik legkedveltebb párt a – Toroczkai László nevével fémjelzett – Mi Hazánk, amelynek az utóbbi hónapokban minimálisan, de emelkedett a támogatottsága: múlt év májusában 5, most 7 százalékon állnak. A Fidesz támogatottsága tavaly május és november között 46-ról 33 százalékra csökkent. Az utóbbi hónapokban azonban csak minimális lemorzsolódás látszik: most a választópolgárok 32 százaléka áll a kormánypárt mögött.

A biztos pártválasztók körében továbbra is minden második szavazat a Fideszé: 49 százaléka van a kormánypártnak. A Demokratikus Koalíció 18 százalékon áll, a Mi Hazánknak 9 százaléka van – derül ki a Závecz Research friss pártpreferencia-kutatásából.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok