Karácsony Gergely március 15-én a Szabadságmenet végén az Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében mondott beszédet. A főpolgármester után Baranyi Krisztina és Pikó András, valamint több civil is színpadra állt.
Karácsony Gergely szerint március 15-e a legmagyarabb ünnep, ezt bizonyítja az is, hogy nem tudhatjuk, mit hoz a fejünkre, havat, esőt, napsütést, hogy tart-e még a zord tél, vagy eljön a tavasz.
A tavasz előbb vagy utóbb mindig legyűri a telet, ahogy Petőfi írt a tél haláláról, hogy a zsarnokság mindig addig él, amíg alattvalói szabadságot nem akarnak. Pont ezért vagyunk újra itt együtt, eszünk ágában sincs alattvalónak lenni. Tudjuk, hogy mindazokkal, akik ma kokárdát viselnek, közös a sorsunk, egyek vagyunk, egy köztársaság, egy nemzet, egy haza
– fogalmazott a főpolgármester.
Karácsony Gergely úgy véli, nem tettek még eleget a szabadságért, ha megint okuk van ezt félteni,
és megint az uralkodótól, csak most nem a bécsitől, és attól, amit '48-ban közöltek a néppel: »A kormány a békesség megteremtésének érdekében igénybe veszi az orosz cár felségének támogatását«. Így gyűrték le a szabadságot 175 éve, mi nem kértünk ebből sem, sem a hamis szólamokból, sem az uralkodásból, sem az új orosz cárból. Újra neki kell veselkedni, ha eddig nem volt elég, tegyünk még a szabadságért. Kezdjük azzal, hogy lemossuk a gyalázatot, ha kell, hangos szóval, ha kell, szelíd tettel, de nem engedjük, hogy ismét páriává legyen a hazánk Európában.
A főpolgármester szerint a történelem rossz oldalára sodor, „ha a sok pávatánc és fejvesztett hintapolitika miatt elszédülünk, elveszítjük erkölcsi iránytűnket. Ha nem tudunk különbséget tenni a jó és a rossz, az agresszor és az áldozat között”. Karácsony Gergely hangsúlyozta: ki kell mondani, hogy „szabadságot és békét Ukrajnának, Magyarországnak és minden népnek”.
Karácsony Gergely arra emlékeztetett: 2019-ben azt mondták, hogy vegyék vissza Budapestet, azóta is mindennap megküzdenek azért, hogy „igazi köztársaság legyen a város, olyan hely, ahol minden embert elidegeníthetetlen méltóság illet, ahol felelősséggel vagyunk egymásért, az épített és természeti örökségért, a jövő generációiért. Olyan város, ahol ragaszkodunk erkölcsi értékeinkhez, amelyek nem máshova, csakis Európába kötnek minket, hogy a városunk nagyszerűségét a sokszínűségünk adja, hogy a család az család, hiszünk a köztársaságban, a demokráciában. Budapest köztársaság, és az is marad”.
A főpolgármester hangsúlyozta: a szabad Magyarországot nem érték el, de
a szabad városokat elveszíthetjük, ha azt a játékot játsszuk, hogy ki közülünk a legnagyobb kicsi, ahelyett, hogy megnéznénk, hogyan viszünk véghez közösen dolgokat. Elveszítjük, ha a helyi közösségek ügyét eszköznek tekintjük, és nem önmagában fontos célnak.
Karácsony Gergely úgy gondolja, hogy a köztársaságot száműzték az állam működéséből, de ott van a szabad önkormányzatokban, a civilek munkájában, a tanárokban és diákokban, az orvosi kamarában, a környezetvédőkben, a jogvédők küzdelmeiben, az akkumulátorgyár elleni tiltakozásban, valamint a helyi civilekben és a helyi közösségekben.
A politikus azzal zárta beszédét, hogy hidakat építenek a politikai és a civil világ, ember és ember közé, neki pedig az a kötelessége most, hogy átadja a színpadot azoknak, „akik kiállnak magukért, értünk, a köztársaságért, akik nem engednek a '48-ból”.
A főpolgármestert Misetics Bálint és Zeller Judit követte a színpadon. Többek között elhangzott, hogy a polgári forradalom napja egy jogvédőnek a legszebb ünnep, a szabadság és egyenlőség ünnepe, márciusi ifjak nélkül nincsenek áprilisi törvények, az egyenlőség törvényei, a közteherviselés elfogadása, a jobbágyfelszabadítás, az ősiség eltörlése és a szabadság törvényei. Zeller Judit hangsúlyozta: éppen az elnyomás idején találhatják meg azt a közös erőt, amit nem lehet elvenni tőlük.
Molnár Piroska színművész az Intés az őrzőkhöz című verset szavalta a színpadon, majd Iványi Gábor beszéde következett. A lelkész úgy látja, amíg nincs béke „a különböző színben alig eltérő politikai irányok között, amíg nincs béke, egyetértés és szabadság szóban, közeledésben és mindenféle egyéb dolgokban, addig újabb 175 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy feltegyük a kérdést, ment-e a világ előbbre, lesz-e közöttünk egyetértés”.
Baranyi Krisztina egyszerre érzi magát otthonosan és vendégségben, otthonosan azért, mert „jó köztetek lenni, vendégségben azért, mert Pikó Andrással közhivatalnokok vagyunk, kik lehetnének annál kevésbé civilek, mint a helyi hatalom birtokosai”.
A ferencvárosi polgármester Bucsáról, a testvérvárosról, valamint egy bucsai gyerekcsoportról is beszélt. Szerették volna kifejezni, hogy „létezik egy másik, egy szolidáris Magyarország”, ez önként vállalt feladatuk, „vagyis civil attitűd”. Baranyi Krisztina hangsúlyozta: egy független politikus másoknál sokkal könnyebben viselkedhet civilként, könnyebben megteheti, hogy ragaszkodik az elveihez.
Pikó András arra emlékeztetett, 1848-ban az egyik fő követelés a magyar parlamentarizmus és a felelős magyar kormány megteremtése volt, hogy „a politikát mindannyiunk szolgái műveljék”.
A józsefvárosi polgármester szerint ma ott tartunk, hogy újra ezt kell követelni, mert „látjuk, hogy mit műveltek a közjóval, a közpénzzel és a köznéppel, hogy mivé lett a köztársaságunk. A politika ma nem a közjót, hanem egy szűk csoport érdekeit szolgálja”. Pikó András megjegyezte:
mi lettünk az ő szolgáikká, szolga lassan mindenki, vagy ha jobban tetszik, alattvaló.
Ezután Törley Katalin és lánya egy párbeszédet előadva emlékezett vissza a tanártüntetésekre.
A beszédek sorát egyperces néma csend szakította meg, a háború áldozataira emlékeztek, miközben sokak kezében fáklyák lobognak.
Fodor Tamás és Duda Éva a kultúra fontosságáról beszélt, hangsúlyozták, hogy a kultúra nemzeti alap, felolvasták a Független Előadó-művészeti Szövetség kiáltványát, többek között azt követelve, hogy a kormány a következő öt évben költsön legalább annyi pénzt a kultúrára, mint a focira.
A kultúra nem csupán szórakozás és úri luxus, a kultúra az országunk lelke, őrzi az identitásunkat, és lehetőséget teremt arra, hogy a múlt tanításai tovább éljenek bennünk és utódainkban is.
Beszédet mondott Szilágyi Kitty óvodapedagógus is, aki bejelentette, hogy március 16–17. után a következő országos sztrájknap április 24. lesz. Köves Ferenc a szolidaritást tartja az egyik legfontosabb dolognak, „egy társadalom minőségének, fejlettségének fokmérője, hogy hogyan viszonyul az elesettekhez, a kiszolgáltatott emberekhez. A kormány ebből megbukott”.
Strbka Anna arról is beszélt, hogy egy generáció nőtt fel a Fidesz rendszerében, hatalmas tenni akarás és remény van bennünk, „ezt a hatalom minden újabb elnyomó, megalázó, cinikus intézkedéssel letörni igyekszik, azt üzenem nekik, hogy nem lehet tőlünk ilyen könnyen megszabadulni”. Pirint Gergő, az Egységes Diákfront elnökségi tagja úgy véli, hogy „egy hibrid rendszer ellen küzdenek, amely modern eszközöket használ az elhallgattatásra”.
Horgas Péter azzal zárta a demonstrációt, hogy nem állnak meg, újabb sztrájk és újabb tüntetés jön, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy egy év van az önkormányzati választásokig.
Az ünnepi eseményekről szóló hírfolyamunkat itt követheti, Orbán Viktor beszédéről itt, Gyurcsány Ferencéről itt számoltunk be.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)