Index Vakbarát Hírportál

Azonnali vizsgálatot követel a DK az M1-esen történt tömegbaleset miatt

2023. március 15., szerda 14:51

A Demokratikus Koalíció (DK) azonnali vizsgálatot és válaszokat követel a kormánytól a halálos áldozattal járó, M1-esen történt tömegbaleset ügyében.

Az előző hétvégén a szélsőséges, kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt óriási tömegbaleset történt az M1-es autópályán, amelyben 39-en megsérültek és egy ember meghalt. Nemrég egy igazságügyi és gépjárműközlekedés-szakértő arról beszélt, hogy szerinte nem lesz felelőse a tömegszerencsétlenségnek.

A Demokratikus Koalíció szerdai közleményében azt írta, hogy szerintük az illetékeseknek előre kellett volna látniuk a tömegszerencsétlenséget. „Azóta tudjuk, hogy már két órával a tömegszerencsétlenség előtt is volt egy baleseta porvihar miatta közelben az autópályán, ez mégsem volt elég ahhoz, hogy akár a Fidesz által megszállt Országos Meteorológiai Szolgálat, akár a Mészáros Lőrinchez köthető autópálya-üzemeltető cég közbelépjen” – írta a párt.

A DK árnyékkormánya ennek fényében azonnali vizsgálatot követel az M1-esen történt tömegszerencsétlenség miatt – írta a párt, amely szerint „az Orbán-kormány felelős egy ember haláláért. Már csak azt nem tudjuk, hogy az OMSZ-en, Mészáros Lőrincen vagy a rendőri vezetésen keresztül.

Az M1-es autópályán szerdán is figyelmeztetést adtak az erős széllökések miatt, amelyek akár porvihart is okozhatnak. 

Rovatok