Index Vakbarát Hírportál

A DK az eddigi alpolgármestert indítja Újpesten az önkormányzati választáson

2023. március 21., kedd 09:18

A Demokratikus Koalíció Újpest alpolgármesterét, a második alpolgármesteri és ötödik önkormányzati képviselői ciklusát töltő Trippon Norbertet jelöli Újpest polgármesterének a 2024-es önkormányzati választásokon.

A jelölt Déri Tibor jelenlegi polgármester támogatását is élvezi, közölte az ellenzéki párt. Mint írták, a várospolitikus alkalmasságát négy másik ellenzéki párt újpesti képviselői is hangsúlyozták korábbi nyilatkozatukban.

A DK szerint Trippon Norbert a legalkalmasabb jelölt Újpest vezetésére, mert „tapasztalt önkormányzati politikusként már több mint 20 éve szolgálja az újpestieket és hivatásának tekinti a városvezetést.”

A politikus nevéhez olyan kezdeményezések és projektek fűződnek, mint például Budapest egyik legszebb főterének kialakítása az újpesti Szent István téren, a Virágváros-program, az Újpesti Közterület-felügyelet megalapítása, közel 3000 fa ültetése, az első Újpesti Levendulapark, valamint a jelenleg is épülő, közel 9000 négyzetméteren megvalósuló Főtér park, olvasható a DK közleményében.

Rovatok