Index Vakbarát Hírportál

Bárkit összevertek, tovább keresi őket a budapesti rendőrség

2023. március 31., péntek 17:52

Újabb körözéseket adtak ki a fővárosi utcai támadások ügyében – közölte pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), amely antifa támadásnak nevezte az esetet.

A közösség tagja elleni erőszak miatt folytatott eljárásban az eddig kihallgatott négy gyanúsítotton kívül már további hat külföldi ellen van érvényben elfogatóparancs. A fővárosban február 11-e előtti napokban elkövetett támadások felderítésére a BRFK-n létrehozott nyomozó csoport folyamatosan dolgozik a bűncselekmény-sorozat felderítésén – írták.

A budapesti nyomozók szorosan együttműködnek a német rendőrséggel. Az eljárásnak négy gyanúsítottja van: egy német és egy olasz állampolgár letartóztatásban van, egy német bűnügyi felügyeletét rendelték el, egy magyar pedig szabadlábon védekezik.

Korábban a bűncselekmény-sorozattal összefüggésben a BRFK további három német állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

A nemzetközi együttműködés eredményeként a pénteki közlés szerint újabb három német állampolgárral bővült az elfogatóparanccsal körözöttek köre.

A BRFK üzenete egyértelmű: nem tűrjük, hogy akár ideológiai alapon, akár anélkül emberekre támadjanak a fővárosban. A jogszabályok által lehetővé tett valamennyi eszközt igénybe vesszük, hogy az elkövetőket állampolgárságra, ideológiára, nemre való tekintet nélkül azonosítsuk, és lefolytassuk velük szemben az eljárást

– olvasható a közleményben.

A Fővárosi Főügyészség korábbi tájékoztatása szerint a BRFK a Budapest különböző pontjain a kitörés napja elnevezésű rendezvény vélt résztvevői ellen a február 11-ét megelőző napokban elkövetett támadások miatt közösség tagja elleni, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett erőszak, súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt nyomoz.

Az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen sértetteket.

Korábbi sajtótájékoztatóján a rendőrség azt közölte, hogy a teleszkópos botokkal, úgynevezett viperákkal, valamint boxerekkel és más eszközökkel végrehajtott támadásokat hét-nyolc ember követte el, de a társaságnak tíz-tizenöt tagja lehet.

A támadók előbb lengyel turistákat vertek össze – a sértettek közül ketten súlyos, töréses sérüléseket szenvedtek –, majd egy nappal később egy férfit bántalmaztak Gazdagréten, ő könnyebben sérült meg.

Ezt követően a belvárosi Bank utcában egy koncertről hazainduló párt vertek össze, a férfi súlyosan megsérült, az I. kerületi Mikó utcában pedig egy német párt bántalmaztak súlyosan.

Rovatok